M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1941-1942
Harmadik rész - Az 1942/43. tanév megnyitása
451 Karunk legégetőbb kérdése a helyszűkének megszüntetése. Az ország örvendetes gyarapodása nagy mértékben megduzzasz- totta hallgatóink számát, amely az elmúlt tanévben már meghaladta az ötszázat, örvendetes ez a jelenség, hiszen a magyar vágyak egy részének teljesedését hirdeti. A visszatért bányák, kohók, érc- és fémfeldolgozó művek, erdőgazdaságok és kapcsolatos fafeldolgozó ipartelepek vezetése, irányítása, a fokozott háborús szükségletnek megfelelő nagyobb termelés szükségessége — amely majd a háborút követő újjáépítés idején előreláthatóan sem fog csökkenni, mind több és több szakembert kíván. Nemcsak a közelmúlt két évtized mulasztásait kell e téren pótolni, hanem még fokozottabb ütemre kényszerít a háborús szükséglet. Mérnökhiány keletkezett pillanatnyilag és ez maga után vonta, hogy karunkra is évről-évre több hallgató törekszik. A nagyobb hallgatósági létszám következtében az amúgy is elégtelen számú fiatalabb segédtanítóerők egy része — ha megszakításokkal is — katonai szolgálatot teljesít, pótlásuk, még ideiglenesen is, a mérnökhiány miatt alig sikerül, az oktatással járó munka pedig erősen megnövekedett. Ha ezt a nehézséget a Kar minden tagja megfeszített munkával igyekszik is áthidalni, még akkor mindig megoldatlan marad a helyszűke, és pedig nagyobb befogadóképes tan- és rajztermekben, laboratóriumi munkahelyekben, amely helyhiány elhárításában közfalak bontásával és az alagsori helyiségeknek átalakításával minden eszközt kimerítettünk már, és így a fokozódó szükségletről csak építkezéssel lehet gondoskodni. őszinte hála és köszönet illeti a felettes hatóságunkat, hogy a háború ellenére is, a legégetőbb szükséglet kielégítésére megadta a módot és így legalább egy lépéssel előbbre jutottunk. Már bizonyos könnyebbséget okozott, hogy a földmívelés- ügyi miniszter úr megértése következtében az eddig a Kar helyiségeiben működött Erdészeti Kutató Intézet a városban bérelt lakást, és így a felszabaduló férőhelyekkel sikerült három tanszéket, és pedig az erdőrendezéstani, és az erdővédelemtani tanszéket korszerűen kibővíteni és ez utóbbi tanszéknek a főépületben felszabadult nagytermét a geodéziai és bányamérésiani tanszék kiépítésére felhasználni. A legjelentősebb lépést jelenti azonban az a körülmény, hogy a dékáni tisztségben elődömnek buzgólkodására a vallás- és köz29*