M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1941-1942
Második rész - Ünnepélyek, búcsúztatók, jelentések
347 a veszedelemre, amely e vihar közeledtével immár Nemzetünket, Hazánkat közvetlenül is fenyegeti; arra a küzdelemre, amely sokféle alakban mindjobban leköti ifjúságunk erejét és állandóan veszélyezteti mindnyájunk életét, elsősorban a fiatalokét. Szinte-szinte kétség támad bennünk: mit ér ilyenkor a doktori oklevél olyanoknak, akiknek ez nem jelent képesítést, azaz kenyérkereső foglalkozásukhoz nincs reá szükségük?! Nem tudom, mit felelnek erre a kérdésre önmagokban. Mi azt a kétséget ezzel hallgattatjuk el: a tudománnyal a tudományért foglalkozó ember arra érez magában erős ösztönzést, hogy a dolgokat, a világot, az életet minél alaposabban megismerje; azzal növeli saját lelki erejét, hogy másokat is vezet a teljesebb megismerés útján; azzal szolgálja a nemzetet, hogy példát ad a komolyságra, önzetlen munkára, bizonyságot tesz a céltudatos és kitartó törekvés sikerének lehetőségéről s hozzájárul, hogy ha a további élet feltételei, biztosítékai most nem a tudomány terén mutatkoznak is a felszínesen szemlélődő előtt, el ne vesszen a hit az elmélyedő tanulmányok értékében, meg ne szakadjon a rendszeres munka az újabb meg újabb kérdések megoldásáért és napról-napra többen lássák tisztán, hogy a nemzet élet-halál harcának nagy jelentőségű tényezője az is: menynyien vannak a tanult emberek, mennyire él és hat bennük s általok az egész nemzetben az igazság végső győzelméről való meggyőződés. A végső győzelmet kívánjuk mindnyájan, nem futólagos sikereket. Azt kívánjuk magunknak, azt akarjuk szolgálni Nemzetünk számára is. A győzelemig való kitartásra a tudománynyal foglalkozó embernek lehet igazán képesnek lennie. A tudományos munka megtanít arra, hogy mennyi öröm és csalódás, siker és tévedés váltakozik a munka során s hogy igazi eredményt csak az érhet el, akit sem a kis részletben elért siker nem indít pihenésre vagy éppen idő előtti megelégedésre, sem a ki- sebb-nagyobb vereség nem csüggeszt el és nem késztet a munka abbahagyására. Az egyetemi éveit rendszeres tanulmányozással töltő ember ifjan megszokja, hogy az ismeretszerzésben minden haladásnak kemény, odaadó munka az ára; tudja, hogy a tudáshoz kétségeken vezet át az út, zökkenők és újrakezdések nélkül nincsen eredmény, de az igazán komoly törekvés eredménye soha sem marad el, bár nem mindig éppen azt érjük el, amit reméltünk. Aki ezeket a tanulságokat felismerte, az nem
