M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1941-1942
Második rész - Ünnepélyek, búcsúztatók, jelentések
218 módon vonzó keretről is gondoskodunk. A szellemi munka különben sem valami elkülönített részlete a lelki életnek, a szórakozás sem az, sőt a kettő megköveteli egymást. Akkor is, amikor a munkából jut ki több; ilyenkor is, amikor az évnek egy kicsiny szakaszára a munka és a szórakozás aránya megfordul, Örvendünk, hogy a művelődés és szórakozás egybekapcsoló szándéka most is nagy számú hallgatóságot hozott ide; ez nyilvánvalóan igazol bennünket. 6. Ismétlem azonban, hogy az igazolást nem a hallgatók számában keressük, hanem lelkiismeretünkben. A művelődésnek erről a szabad alkalmáról azért gondoskodunk, mert szükséges, hogy aki ezt keresi, megtalálja. Szükségesnek tartjuk azt is, hogy itt találja meg, itt nyerjen indításokat, itt lásson meg tudományos kérdéseket és feleleteket, s a dolgok lényegébe való elmélyedés tisztító hatása majd Sopronra emlékezve vezesse másféle kérdések megoldásának becsületes keresésére; olyan kérdésekére is, amelyek a magyar lélekben éppen ezzel a várossal is szorosan kapcsolódnak. Azt hiszem, Sopron városának sem mindegy, hogy a József Nádor Műegyetemnek ez a szünidei munkája itt megy-e végbe. Ez a város mindig fogékony volt szellemi értékek iránt; művelődésünknek hosszú idő ótla egyik nevezetes mozgatója; az önművelés gondolata itt, az ősi evangélikus iskolában vágott magának útat az iskolás nevelés keretében; tömérdek ember hordozott és hordoz a lelkében itt kapott hatásokat; számtalan itt nevelkedett ember lett országosan nevezetessé a magyar és német művelődést egységbe foglaló soproni szellem hatása alatt, s e percben nem érdektelen, hogy a magyar egyetemi tanárok közül egy soproni nevelésű, Sopronnak éppen ezt a hatását sokszor emlegető férfiú (Schneller István) volt a múlt század utolsó évében az egyetemi munka kiterjesztésének legalaposabb és leglelkesebb tervezője. Nekünk, a József Nádor Műegyetemnek nyereség, hogy egyik tudománykarunk Sopron régi hagyományainak levegőjében élhet s maga is hozzájárulhat e hagyományok fenntartásához. Ezt tesszük különben valamennyien, akik részt veszünk a Nyári Egyetemnek a közművelődést szolgáló munkájában, átadjuk magunkat Sopron hatásának s itt is igyekszünk terjeszteni Egyetemünk művelő hatását.