M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1941-1942

Második rész - Ünnepélyek, búcsúztatók, jelentések

190 pedig dr. Vér Tibor „Válogatott fejezetek az anyagvizsgálat köréből“ című munkája. A magyar viszonyok közt a továbbképző tanfolyamoknak tán a legfontosabb eredménye ez a 14 kötettel meginduló —és az idei tanfolyamok révén kb. ugyanennyivel szaporodó — könyvsorozat, amelynek keretében a sokszor felpanaszolt tan­könyvhiányon is segíteni lehet Ha sikerül a Mérnöki Továbbképző Intézet munkáját az előzőkben vázolt gondolat szerint a műegyetemi oktatással rend szeres szerves kapcsolatba hozni, úgy a magyar műszaki iroda­lom hatalmas fellendülésével lehet számolni. Az pedig terme szetszerűleg nem szorul bizonyításra, hogy ilyen intenzív, ko­moly műszaki irodalom minő hatalmas fejlesztő hatást fog gya­korolni úgy a magyar technikai kultúrára, mint az ország gaz­dasági erejének öregbítésére. Amidőn az előadóknak az intézet háláját ismételten tolmá csalom önfeláldozó munkájukért, ugyancsak meleg köszönetét kell mondanom a szerkesztőbizottság tagjainak — dr. Csűrös Zoltán, dr. Kotsis Iván, dr. Jáky József, Németh Endre, Oltay Károly, dr. Pattantyús Géza és vitéz Verebély László professzor uraknak — sok időt igénylő nagy munkájukért. Egyúttal legyen szabad köszönetemet kifejezni Pávó Ele­mér titkár úrnak is, ki úgy a sajtó alá rendezés, mint a könyv­kiadás fárasztó munkáját végezte rendkívüli ügy buzgalommal. Mélyen tisztelt Uraim! Todt németbirodalmi miniszter tragikus halála az egész világ figyelmét felkeltette az ő gigászi munkája iránt. Todt a mérnöki munka igazi hérosza volt. Gigantikus munkák tünemé­nyes megszervezésének mestere, a betonútépítés és betonerőd? tés úttörője. Az ő életműve a mérnöki munka sorsdöntő jelentőségének legfényesebb bizonyítéka és hatalmas figyelmeztetés arra nézve, hogy kellő mérnöki kultúra hiánya, a mérnöki tudás és mérnöki munka meg nem felelő érvényesülése minő veszedelemmel jár. A Westwall hatalmas tömegeinek bámulatos rövid idő alatt való megépítése révén a betonépítés belekerült a világtörténe­lembe.

Next

/
Thumbnails
Contents