M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1941-1942

Második rész - Ünnepélyek, búcsúztatók, jelentések

előtt teljes hévvel szállott érte síkra. Történelmi érdeme lesz mindenkor, hogy egységes folyamhajózási terv keretében a Dunát ő teszi igazán magyar és ezen keresztül európai értékké. . Hányán gondolták, hogy álmodik, amikor azt a tudatát fejezi ki, hogy a Duna szabályozása Hazánk szívét úgyszólván tengeri kikötővé varázsolja. Az álomból valóság lesz immár.

A nemzeteszmétől át- és átszőtt terveiben mindig népének, fajának jövője a motorikus erő. Ezért bántja szíve mélyén minden, ami gátlásként hathat sorsára. Európa kultúrnépei ezidő- szerint az elnéptelenedés tragikus szolidaritásában osztozkodnak. Széchenyi már a maga idejében aggodalommal látja a magyarságnak a többi nemzetiségeknél gyengébb szaporodási készségét. „Nagy baj — szól —, hogy a magyar csekély számban nemz, mint az oroszlán, míg a tót, a német és oláh úgy szaporodik, mint gomba az erdőn.“ Mennyire elszomorodnék, ha jelen gyenge szaporodásunkat látná. így ő nála vetődik fel először a messze jövőbe tekintő látnoki szemmel az „Egyke“ és „egyse“ nemzetpusztító veszélye. Nemzet, amely népszámban nem gyarapszik, feladja a jövőjét. Széchenyi a legszebb intelem a magyar anyák felé: „Félre az üres bölcsővel!“ Véssék a szívükbe, hogy a gyermek a legnagyobb érték, mert egy darab élet. Gyermekek és ifjúság szabják meg pedig a nemzetek erejét és jövőjét.

Államforma felé haladunk, amely egyre belterjesebbé válik a gazdasági, szociális és kulturális tartalmában. A közigazgatásnak hozzá kell alkalmazkodnia a kor parancsoló követeléseihez. A közigazgatás nemcsak igazgat és kormányoz többé, hanem termelő és alkotó, egyenesen nemzetéletet alakító erővé válik. Közigazgatás a cél, mely hivatását nem a merev és rideg szabályozásban, hanem az élet belső tartalmában keresi. Széchenyinél a gondolatok gazdagságával találkozunk, amelyek az értelmen és benső lelki sajátosságokon felépülő ezt a közigazgatást szemeink elé vetítik. Es félre nem érthető módon megpendíti ezzel összefüggésben örök problémánkat; a közigazgatás egyszerűsítését. Szomorú, de tény, hogy úgy egyszerűsítsünk, hogy mindig bonyolultabbá és szövevényesebbé válik az igazgatás. Rosszabbítja a helyzetet, hogy lassan a hatáskörök oly kúszáltsága következik be, amely csupán arra lesz jó, hogy az élet rendes menetét teljesen összezavarja. Megoldjuk a kérdést, ha Széchenyi elvét szem előtt tartjuk és pedig: „A legegyszerűbb erőmű a legtökéletesb.“ Majd: „Az országiás szinte egy