M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1941-1942
Második rész - Ünnepélyek, búcsúztatók, jelentések
149 között megtartva alapjellegét, szervesen hozzá tud idomulni az idők szelleméhez. Ugyancsak teljesen a XX. század szelleme szólal meg Széchenyiben akkor, amikor minden ténykedéséből, minden szavából kiárad, mint alapvonás a közösség alapvető gondolata. „Mi” és „én” állanak ma egymással szemben. Széchenyi nem várt a XX. századra, hogy világosan kifejezésre juttassa, hogy „mi” az első kategória és az „én” a második. A közösséget ugyanakkor nem teszi feltétlen teljhatalommá. Benne azt a nagy katalizatorikus erőt értékeli, amely egységbefoglalva az erőket, az egyént a köz tudatos szolgájává teszi. Erre vallanak következő szavai: „Kétséget nem szenved, hogy az igen sok beavatkozás rendszerint több kárt okoz, mint a semmi be nem avatkozás“. Megszívlelendő, mert az univerzálizmusnak is mértéket kell tartania. Széchenyi mindig ebben az egészséges összhangban ítéli meg a közösség és az „én“ egymáshoz való viszonyát. Áthatja teljesen az a tudat, hogy a „mi” teljesen téves úton halad, ha az „ént” megsemmisíti. Az „én” megsemmisítése épp ezért a felelősség- és kötelességérzet megszüntetése. Széchenyi ilyeténkép az elsők közé tartozik, akik kiérzékelik, hogy a nemzet és egyén nem ellentétes, hanem egymásból fakadó és egymásba olvadó fogalmak. Széchenyi ezt a belső összetartozást akkor teszi teljessé, amikor az „én”-t nem megsemmisítve, hanem erejében fokozva beilleszti a legnagyobb és legszebb „társadalmi én”-be, a Nemzetbe. Hogy Széchenyi a nemzetfogalom tartalmát ily tisztán látja, nem a véletlen műve. Mi nem a francia forradalommal ismertük fel a nemzetfogalom történelemformáló erejét. A magyar nép, mint nemzet indult el a Kárpátok gerince övezte medencében a történelem útján. Széchenyiben ez az őserő dolgozott, ö a nemzetfogalmat abban a világos értelemben vallotta, hogy a magyar élet és a magyar gondolat nem befejezett, hanem új és új tartalmat öltve a jövő életnek parancsoló követelése, ö a nemzetben az anyagi és szellemi, az erkölcsi és lelki, a gazdasági és kultúrerőknek szerves összefonódását látja. Széchenyinél a nemzet legtökéletesebb synthezis a tekintély és szabadság, az egyén és a közösség, a tradíció és az új élet, a szellem és hit organikus egységbefoglalására. Széchenyinek ezt a bensőséges nemzettartalmát vágyik a XX. század megvalósítani. Óriási feladat, amelyben a történelemnek az ellentétek iránti előszeretete húzódik meg. Az ellentéteknek ez a kiélezett szembenállása egyúttal
