M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1940-1941
Harmadik rész
28 <N tájékozottságot a nem-szakemberek között, fejleszti a bizalmat a tudás és a tanult szakemberek iránt s az élet elágazó kérdéseinek összetartozását ismerve és megismertetve az összefogásra, együttdolgozásra ad példát és alkalmat. A Műegyetemnek szervezetéből és az itteni oktatás természetéből következő szerencséje, hogy az életnek és a szakember hivatásának ez a felfogása nemcsak fejtegetésekben, nem is nagyon azokban, hanem teljesen közvetlenül, gyakorlati módon jelenik meg a hallgatók előtt. S ez annál nagyobb jelentőségű, mert a hallgatók leendő foglalkozások közben ugyanilyen közvetlenséggel adják majd tovább,az itt nyert hatásokat. Az itteni nevelés művelődéspolitikai jelentősége éppen ebben, a hatások továbbadásában mutatkozik meg teljes nagyságában. A Műegyetem ugyanis nemcsak közvetlenül a hallgatókat alakítja, hanem általok igen nagy tömegeket. A különféle mérnökök, az állatorvosok, mezőgazdák, közgazdák, közigazgatási emberek, szakiskolai tanárok a nemzet életének óriási területén adják tovább az itteni tanulmányaik során gyűjtött tudást; száz meg százezrekre hat gondolkodásmódjuk, fegyelmezettségük, céltudatosságuk ; mindezek értékét számtalan ember - munkaadó, munkatárs, alájuk rendelt és fölöttük álló, a munkájuk hasznát élvező vagy kárát szenvedő ember — ismeri meg; nemcsak ők lesznek kénytelenek alkalmazkodni, de környezetük is idomul hozzájuk vagy elidegenedik tőlük ; ezzel — pusztán szakszerű munkájuk minősége és a munkában nyilatkozó emberi minőségük által — alakítói a nemzetnek. Valóban az egész nemzetnek. Végzettjeink a társadalom mindenféle rétegével állandó kapcsolatban vannak; nagyon sok olyan emberrel is, aki különösen fogékony az esetleges hatások iránt és kevéssé ellenálló kivált az érdekeit vagy érzelmeit érintő hatásokkal szemben. Ezeknek sokszor egész magatartását, a társadalom rendjére vonatkozó felfogását és ily mozgalmakban való állásfoglalását, a nemzethez való ragaszkodását vagy lelki eltávolodását dönti el, hogy milyen emberekkel hozza össze a sors, nemcsak az egyéneknek, hanem végeredményben a nemzetnek jó vagy bal sorsa. Csak ide vetett szónak tetszhetik ez így, de részletesen, lélektani módon, számtalan példával lehet igazolni, hogy az egyetem falai közül kivitt, innen tovább terjedő hatás — a szel