M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1939-1940

Első rész - Beszédek

ne negyedízben nyitja meg kapuit a magyar műszaki és gazda­sági tudományok szolgálatában. Ennek a Nyári Egyetemnek sikerekben gazdag múltja és eredményei oly biztatást nyújta­nak a tudományos körök és az érdeklődők felé, bogy az ezévi magas nívójú programúi is méltán kelt nagy érdeklődést. Különös örömömre szolgál, hogy a Soproni Nyári Egyetem ezévi előadássorozata mezőgazdasági és állattenyésztési kérdé­seket ölel fel és ezzel kapcsolatosan örömmel kell üdvözölnöm azokat a törekvéseket, amelyek a földmívelésügyi vonatkozású annyira hasznos tudományok és ismeretek terjesztésére irá­nyulnak. Erre hazánknak a mostani nehéz és súlyos időkben fokozott mértékben szüksége van, hogy így az irányító szere­pet betöltő közgazdáink látóköre bővüljön és ezek minden irányban felkészültséget nyerjenek az elkövetkező időkre, ami­kor mindenkinek megfeszített erővel és tudással kell dolgoznia és küzdenie azon, hogy az újjárendezés előtt álló Európában olyan helyet biztosítsunk magunknak gazdasági téren is, amely ezeréves múltúnk alapján és húszéves elnyomatásunk és szen­vedésünk után méltán megillet. Sopron városa kiválóan alkalmas arra, hogy a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem falai között rendezze Nyári Egyetemének tanfolyamait, mert a „Civitas fidelissima“ a Kárpátok medencéje és a Duna völgye felé kapuja annak a szomszédos nagy kultúrának és azoknak a rendkívüli magas fokon álló tudományoknak, amelyek Európa tudományos és szellemi életére mindig oly nagy hatást gyakoroltak és amelyek most az eljövendő új Európa tudományos és szellemi életében is példát mutatni hivatottak. Ebben a városban két kultúra talál­kozik egymással és ezeknek egymásra gyakorolt hatása méltán predesztinálja ezt a várost arra, hogy tudományos központtá fejlődjék. Egy új Európa küszöbén állunk! Ebben az új Európában hatalmas gazdasági előnyeinket ki kell használnunk, — ezért, mielőtt a tudományos előadások megkezdődnének, pár szóban biztatást, ösztönzést szeretnék nyújtani a háború utáni idők gazdasági lehetőségeinek kiaknázására és szólani szeretnék agrárpolitikánk célkitűzéseinek azon irányairól, amelyek előt­tünk állanak. Magyarország gazdasági életének súlypontja a mezőgazda- sági termelésen van. Kivitelre kerülő mezőgazdasági termé-

Next

/
Thumbnails
Contents