M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1938-1939
Első rész - Beszédek
28 Gyarlóságom, egészségem s erőim megfogyatkozása tudatában csak nehéz megfontolás után mertem magam reászánni e nagysúlyú tisztség elvállalására, mert „ámbár a lélek kész, de a test erőtelen“; amikor azonban a kitüntető bizalom oly megtisztelőén, oly meggyőzően nyilvánult meg igénytelenségem irányában, ez megadta az önbizalmat és miután tanártársaim óhaja és akarata hívott el a kötelességek helyére, a kötelesség teljesítése elől pedig sohasem tértem ki, hanem a Gondviselés által számomra kijelölt helyen igyekeztem mindenkor legjobb tudásom szerint, minden erőm megfeszítésével dolgozni, a hűség és intézményünk iránti odaadó szeretet által vezéreltetve, erkölcsi kötelességemnek tartottam a rektori tisztséget elvállalni. A kötelességteljesítés szilárd akaratával, nem ígéretekkel, hanem vállalásokkal kész vagyok indulni felelősségteljes magas tisztségemben, bízva a Mindenható segítségében, aki, ha az ember erejét felülmúló feladatok elé állítja, egyúttal kegyelmet is ad azok legyőzésére, másfelől bízva azok támogatásában, akik bizalmukkal megtiszteltek. Mint primus inter pares munkában, hivatalban, tisztességben akarok előljárni, Egyetemünk, Főiskolánk régi, bevált szellemében, hagyományait tisztelve, felettük őrködve, mellékcélokat, nem követve, alkotmányosan mindenkor helytállni kifelé és befelé egyaránt, fenntartani tekintélyét, megőrizni autonómiáját, előbbrevinni és továbbfejleszteni minden osztályát; őrködve, hogy e lánc symbolikus fénye el ne homályosodjék, hanem még jobban ragyogjon. Bár ha majdan a következő tanév megnyitásakor ugyané helyen a jólvégzett, sikeres munka után oly megelégedettséggel adhatnám át e láncot utódomnak, amilyen jó szándékkal és odaadással eltelve azt ma átvettem. # N agy tekintetű Műegyetemi Tanács! Tisztelt Egyetemi Ünnepi Közgyűlés! Amidőn a legfőbb, legmagasabb, legdíszesebb egyetemi méltóságot kifejező jelvényt átvéve, e díszes helyet, a rektori sella eurulist elfoglalom, ez ünnepélyes pillanatban első szavam nyilván nem lehet más, mint az igaz, őszinte köszönet kinyilvánítása.
