M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1938-1939

Második rész - Évkönyv

180 folyó összes erdőhasználati munkálatok és soproni feldolgozó üzemek tanul­mányozása egész éven át szükség szerint; b) 1938. december 15—19-ig négy­napos tanulmányút keretében a miskolci m. kir. Erdőigazgatóság erdő­gondnokságaiban a fatermelés, közelítés és szállítás munkálatait, illetőleg berendezéseit tanulmányozták. E közben különösen a tölgy és bükk ha­szonfa termelésében, felkészítésében és választókolásában vettek részt cse- lekvőleg a hallgatók. A tanszék keretében ezúttal először vezettetett be a fakitermelés munkáinak elvégzésével a hosztolás és választékolás közvet­len megtanulása. Majd a ládi tüzifaraktár kezelését és a mellette fekvő gőzi'ürész üzemét tanulmányozták, ahol fenyők mellett különösen kemény lombosfa kerül feldolgozásra. Ugyanitt a gőzölés és szárítás műveleteiről is beható bemutatásban részesültek. 1939. május 29-től június 3-ig tartott ú. n. nagygyakorlat keretében ezúttal először a felvidéki erdőkbe, még pedig a kassai erdőgazdaságba vezetett a tanulmányút. Itt tanulmányozták a jege­nyefenyő betegségeit, majd a jegenyefenyő-, bükk- és tölgytermelést, hoszto- lást és egyéb használatokat, erdei rakodók kezelését, szénégetést, rönk és tű­zifa teherautókon és tengelyen való szállítását, tűzifacsúsztató-berendezést, a íaraktár üzemét. A tanulmányút befejezésekor Kassán hódoltak a részt­vevők a nagy Fejedelem sírjánál emlékének. Innét Budapestre vitt az út, ahol a Magyar Erdőbirtokosok budapesti mintaszerűen berendezett és kezelt tűzifaraktárát és gűzfűrészét tanulmányozták és előadás keretében értesültek a tűzifabeszáradás nagyságáról, a raktári kezelés és a könyvelés rendszeréről. Egy nap az újpesti Furnir- és Lemezgyár berendezésének és üzemének tanulmányozásában telt el, ahol rönk kipartolása, vasúti szállí­tása mellett különösen a modern fűrészüzem és rétegelt lemezgyár szolgált tanulmány tárgyául. Tanulmányozták azután a résztvevők a Dunavölgyi Faipari K.-T. soroksári fűrésztelepének berendezését, üzemét, ahol külö­nösen a mechanizált tutajszálfa-kipartolás, rönktérberendezés keltett na­gyobb érdeklődést. IV. Mezőgazdasági cs Állatorvosi Kar. A) Mezőgazdasági Osztály. Dr. Doby Géza ny. r. tanár irányításával a mezőgazdasági hallgatók a tangazdasági gyakorlatokkal kapcsolatban a következő kirándulásokon és külső gyakorlatokon vettek részt: A pátyi tangazdaságban rendszeres mezőgazdasági-chemiai gyakor­latok voltak hetenkint. Ezeken kívül szabadföldi kísérletek beállítása és ellenőrzése ugyanott. A Hungária Kénsav- és Műtrágyagyár B.-T. tele­pének, a M. Kir. Állatélettani és Takarmányozástani Intézetnek, az Orszá­gos Cbemiai Intézetnek, a Magyar Élelmiszerszállító Hűtőházának, a Köz­ségi Élelmiszerüzemnek, a Dorogi kőszénbányának és tokodi üveggyárnak megtekintése. Dr. Schandl József ny. r. tanár vezetésével a hallgatók megszemlélték a Budapesti Általános Központi Tejcsarnok R.-T. Rottenbiller-utcai telepét. Az ott látottak jelentős mértékben gyarapították tejgazdasági ismereteiket. Az Első Magyar Gyapjúmosó- és Fínomposztógyár R.-T. Kárpát-utcai üze­mében a gyapjú gyári feldolgozásának különböző mozzanataiba nyílt alkal-

Next

/
Thumbnails
Contents