M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1938-1939

Első rész - Beszédek

8 egyetem évkönyveiben is a magyarlakta Felvidék és Kárpát­alja visszaszerzésének örökre emlékezetes megtörténtét fogjuk feljegyezni. Mint a műegyetem múlt évi rektora különösen bol­dognak érzem magamat, hogy hazánk elvesztett részeinek a visszaszerzéséért indított nemzeti küzdelmünk ez első tényleges és az egész világ által elismert eredményének az idején állhat­tam a műegyetem igazgatásának az élén s mint rektor közvetve magam is közreműködhettem az ország megnagyobbodásával járó nagyobb munka és nagyobb felelősség viselésében. Éppen ezért a múlt tanévben elhatároztuk, hogy a magyar­lakta Felvidék felszabadítására, valamint „országgyarapító“ vezérünk, a Kormányzó Ür Ő Főméltósága születése 70. évfor­dulója emlékének megörökítése végett e díszterem mennyezetét három megfelelő tárgyú mennyezetképpel fogjuk díszíteni. E mennyezetképeknek a megfestésével líaksányi Dezső festőmű­vész-tanárt bíztuk meg, aki már e díszterem oldalfalait is emel* kedett művészleikétől sugalmazott falképekkel ékesítette. A régebben megfestett faliképek az egyes fakultásokat jelző jelenetek mellett Magyarország lekapcsolt részeinek városait, illetve vidékeit ábrázolják. Az első a kassai dómot mutatja, amelyben újra szabadon énekelhetik véreink a magyar him­nuszt. A második képen a Vaskaput, a harmadikon Vajdahu- nyadot látjuk; adja az Isten, hogy szép hazánk e két gyöngye is mielőbb visszatérjen hozzánk. Az első mennyezetképen Fő­méltóságú Urunknak a magyar Felvidékre való bevonulását örökítettük meg, mély hálánk és tiszteletünk jeléül. A Mindenható segítségét kérjük, hogy Kormányzó Urunk folytathassa dicsőséges útját fehér lován, hogy amikor itt a műegyetem dísztermében a rektor beszél, szavait figyeljék és megértsék — és ez ne csak frázis legyen — a Kárpátoktól az Adriáig. * Ezek után mint a műegyetemen folyó műszaki és gazdaság- tudományi felsőoktatás további fejlődése szempontjából leg­fontosabb eseményről, elsősorban azokról az új tanári kinevezé­sekről emlékezem meg, amelyekkel a múlt tanévben a műegye­temnek négy üres tanszéke töltetett be. A Kormányzó Ür Ő Főméltósága ugyanis a folyó évi június hó 30-án kelt legfelsőbb elhatározásával a m. kir. vallás- és köz-

Next

/
Thumbnails
Contents