M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1937-1938
Első rész - Beszédek
95 gos jellegű mérnöktestületek és az illetékes ipari és gazdasági érdekeltségek úgy, hogy az egyes mérnökkategóriák körében időnkint felmerülő szükséghez képest ez a szervezet tenne javaslatot továbbképző tanfolyamok rendezésére. A felállítandó Mérnök Továbbképző Intézet látná el tehát a jövőben a mostani nyári egyetemünk keretében programmon szereplő erdőmérnöki továbbképző tanfolyamhoz hasonló előadássorozatok megszervezését, de kétségtelen, hogy minden oly esetben, amikor a körülmények azt megokolttá teszik, a soproni nyári egyetemünk kereteit fogja majd felhasználni ilyen tanfolyamok rendezésére. Ügy vélem, hogy egymást igen szépen fogja majd kiegészíteni és támogatni ez a két intézményünk. Soproni nyári egyetemünk múlt évi sikere és az iránta ez idén mutatkozó még fokozottabb érdeklődés, most már biztosítanak bennünket arról, hogy hivatását: a műszaki és gazdasági tudományoknak a társadalom széles rétegeiben való terjesztését, az e körbe való nagy problémáink és feladataink megismertetését, valóban méltóképpen fogja teljesíteni. Az eddigi szép eredmények és a sokat Ígérő fejlődés azt a kedves kötelességet szabják elém, hogy Egyetemünk Tanácsa nevében, ünnepi megnyitó ülésünk e díszes nagy nyilvánossága előtt is köszönetét mondjak mindazoknak, akiknek ezen értékes intézménynek az elindításában és szervezésében részük volt. Első sorban Czettler Jenő professzor úr Önagyméltóságát, a soproni nyári egyetem tanulmányi bizottságának elnökét, az egész intézmény spiritus rectorát illeti a köszönet, aki az eszmét tanácsunk előtt felvetette és fáradságot nem ismerő kitartással munkálkodott annak megvalósításán. De nagy köszönettel tartozunk Sopronyi-Thur- ner Mihály polgármester úr Öméltóságának és rajta keresztül Sopron városának azért a kiapadhatatlan áldozatkészségért, amivel intézményünket támogatják. Köszönetét mondok továbbá Koth Gyula dékán úrnak, Márffy Ede dr. és Romvalter Alfréd dr. tanár uraknak, utóbbiaknak mint a nyári egyetem szenior igazgatóinak, és segítő társaiknak, Széki János és Tárczy-Hornoch Antal tanár uraknak sok fáradsággal járó munkájukért. Most pedig Egyetemünk Tanácsa nevében megnyitom az ez idei soproni nyári egyetemi tanfolyamot és az Isten áldását kérem sikeres működéséhez.