M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1934-1935

Első rész - Beszédek

98 sága kinyújtotta segítő kezét a hontalanná vált selmeci diák felé, ki ekkor új otthont lelt Sopron falai között. Rövidet fordult az idő kereke, s máris az ifjúság kálvá­riájának egy újabb stációja következett; most Sopron felett kondult meg a vészharang. A selmeci lélek ekkor ismét ki­bontotta szárnyát, s a hontalanságra ítélt szívekben a bujdosó kurucok keserűségével együtt felébredt az ősi magyar dac. Ismét fegyvert fog az ifjúság, s egy kemény „Nem, Nem, Soha!“ kiáltással útját állja az osztrák hadseregnek és Sop­ron ősi rögeit a magyar haza szent testéről leszakítani nem engedi. Az ifjúság vérével pecsételi meg a szerződést, melyet Sopronnal kötött. S ma két korhadó fakereszt hirdeti, hogy Szecsányi Elemér bányász és Mahatschek Gyula erdész ifjú életüket áldozták fel Sopronért s a magyar igazságért. A dicső felkelő harcok eredménye a népszavazás lett. A mi ifjú­ságunk ekkor is kivette részét a munkából. Az illetékes körök, hatóságok „Sopron megmentőinek“ nevezték el az ifjúságot. A főiskolai ifjúságnak, mint egységes szervezetnek ki­alakulását, életét, célját, küzdelmeit és a hazánkért vívott hosz- szú harcban tanúsított dicső magatartását nagy vonásokban ecseteltem. Szükségesnek tartom pár szóval megemlíteni az ifjúság életmegnyilvánulásait és célkitűzéseit 1921 után. Az előbbi évtized bebizonyította a magyar ifjúság vitéz­ségét s élniakarását, s egy jobb sorsra érdemes ifjúság küz­delmét a harctéren. Az ezt követő évtized és a jelen arculata hűen tükrözi vissza azokat az érzelmeket, melyek a gyá­szos trianoni béke folytán a megélhetésért vívott ádáz küz­delemben öregnél és fiatalnál egyaránt jelentkeztek. A múlt és jelen közötti óriási változás önkéntelenül afelé a kérdés felé tereli az ügyünkkel foglalkozók gondolatait: vájjon miképpen tudott beilleszkedni az ifjúság új helyzeté­be a változott viszonyok, felfogások és eszmék átalakító hatása folytán úgy, hogy a selmeci hagyományok hü őrzője maradjon, s hogy miért ragaszkodik a mai modern ifjúság oly régi hagyományhoz, mely szép volt, s minden téren megfelelt a múlt évtized selmeci ifjúságának? A kérdés egy­szerű, s mégis mily nehéz rá feleletet adni. Feleletemnél a jelenből indulok ki, s tisztázom, mi ma­radt meg nekünk a selmeci hagyományokból és mi az, amit

Next

/
Thumbnails
Contents