Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Évkönyve 1965-1966

Disszertációk

lemzője: összenyomódási modulusa és áteresztőképességi együtthatója szaka­szosan változik; valamint a pillérre jutó teher is időben változik. A feladatot elektronikus számítógépre programoztuk, melynek futási ideje jelentéktelen volt. Az eredményeket 11 db ábra mutatja be. Dr. ELEKES SÁNDOR egyetemi docens A NÉPFRONT A SZABAD SZOCIALISTA MAGYARORSZÁGÉRT FOLYTATOTT HARCBAN ÉS SZEREPE A SZOCIALIZMUS ÉPÍTÉSÉBEN, 1935—1964. Kandidátusi értekezés. Megvédés időpontja: 1965. december 22. Eredeti terjedelme: 595 oldal. Az értekezés történeti dokumentumok, eddig még nem publikált archívumi anyagok alapján elemzi a Népfront szerepét. Bemutatja, hogy e politikai szö­vetség konkrét formái, jellege, tartalma hogyan változott a magyar társadalom fejlődésének sorsdöntő periódusaiban a nemzet előtt álló feladatok jellegétől, sajátosságaitól függően. Részletesen vizsgálja a magyar népfrontmozgalom kialakulásának körülményeit, szerepét a fegyveres ellenállás megszervezésében és a gátló tényezőket, majd az osztály ellentétekkel terhes antifasiszta koalíció felbomlását és átszerveződését az ország demokratikus átalakulásáért folyta­tott harc időszakában. A társadalom osztályszerkezetében bekövetkezett változások, a szocializ­mus építésének feladatai lehetővé és szükségessé tették a népfrontmozgalom kiszélesítését, nagy tömegek bevonását. A személyi kultusz időszakának szek­tás, dogmatikus és jobboldali, revizionista hibái, éles politikai fordulatai, amelyek a párt tömegkapcsolatainak leszűkítéséhez vezettek, sorvasztották a népfrontmozgalmat is. Az ellenforradalom leverése után a tömegek bizalmá­nak visszaszerzéséért, a mezőgazdaság szocialista átszervezéséért, a szocializ­mus alapjainak lerakásáért folytatott küzdelemben a Hazafias Népfront egyre jelentősebb szerepet játszott és tevékenysége átöleli a magyar társadalom egé­szét. Szervezett keretet biztosít — pártállástól és világnézeti különbségektől függetlenül — mindazok számára, akik a szocializmus teljes felépítésének, a béke védelmének és hazánk függetlenségének fő kérdéseiben egyetértenek. Fontos tényezője a szocialista népi-nemzeti egység megteremtésének is. FAZEKAS FERENC egyetemi docens ADALÉKOK A KÖZLEKEDÉSI OPERÁCIÓKUTATÁS EGYES PROBLÉMÁIHOZ Műszaki doktori értekezés. Megvédés időpontja: 1966. jan. 18. Eredeti terjedelme: 259 oldal. Az értekezés bevezetése az operációkutatás kialakulásáról, helyzetéről, a kor­szerű nagyüzemi vezetésben betöltött szerepéről, a modellezésről, főbb prob­lémaköreiről, köztük a matematikai programozásról tájékoztat. A lineáris programozás és szimplex módszere bevezetése után a szerző ma­128

Next

/
Thumbnails
Contents