Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Évkönyve 1963-1964
Dr. Petrasovits Géza párt-végrehajtóbizottsági tag beszéde a tanévnyitó ünnepségen
DR, PETRASOVITS GÉZA fÁRT-VÉGREHAJTÓBIZOTTSÁGI TAG BESZÉDE A TANÉVNYITÓ ÜNNEPSÉGEN Tisztelt Vendégeink, kedves Elvtársak! Egyetemünk hallgatói ma megkezdték munkájukat. Az új tanév alkalmából üdvözlöm egyetemünk oktatóit, dolgozóit és hallgatóit. Külön köszöntőm az első évfolyamok hallgatóit, egyetemi közösségünk új tagjait. Amíg azonban mérnökként, szocialista szakemberként elhagyhatják egyetemünket, addig öt évet kell kitartó munkával végig dolgozniok. Munkájuk eredményes végzéséhez nap mint nap segítséget kapnak majd oktatóiktól, a párt- és a KISZ-szervezettől. Legfőbb célunk, hogy az egyetemről szakmai és ideológiai tekintetben jól felkészült, a mérnöki pályát hivatásuknak tekintő, népünket minden tudásukkal szolgáló szakemberekként kerüljenek ki. Őszintén hisszük, hogy nemcsak az egyetemi tanulmányaikat most kezdő hallgatók, hanem a felső évfolyamok hallgatói is azzal az elhatározottsággal kezdik meg ezt a tanévet, hogy az idén rendszeresebb és eredményesebb munkát végeznek. Az oktatás színvonalát és a követelményeket, a műszaki tudományok és a technika gyors fejlődése következtében az idén tovább kell emelnünk, azért hogy mint végzett mérnökök, majd maradéktalanul megfelelhessenek azoknak a feladatoknak, amelyeket a gyakorlati élet Önök elé állít. Az egyetemünknek csak jól felkészült mérnököket szabad a népgazdaság rendelkezésére bocsátania. Az egyetemi pártszervezet a jelenlegi tanévben legfontosabb feladatának tekinti a politikai nevelőmunka hatékonyságának fokozását, az oktató-, nevelő- és a tudományos munka egységének érvényesítését. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy pártunknak az élet által igazolt politikáját, a VIII. kongresszus határozatait, minél szélesebb körben megismertessük, hogy az egyetem hallgatóit és dolgozóit, a szövetségi politika helyes alkalmazásával, a pártunk által követett bel- és külpolitika aktív támogatóivá tegyük. Ez a politika a mi számunkra a marxista—leninista ideológiai képzettség fokozását, a szakmai tudományos ismeretek megszerzésének, illetve továbbadásának javítását követeli meg. A mostani tanévben életbe lépett oktatási reformtervek sikere elsősorban azon múlik, hogy az új egyetemi jegyzetek és előadások mennyire felelnek meg a korszerűség követelményeinek, szakmailag, eszmeileg milyen szintet érnek el és mennyire tudjuk tökéletesíteni az oktató-nevelő munka módszereit. Az ifjúság között végzendő nevelő- és politikai munka hatékonysága érdekében fokozottabban kell segítenünk a KISZ-szervezetet. 8