Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Évkönyve 1963-1964

Ney Ákos gyémántdiplomós okl. mérnök beszéde a tanévnyitó ünnepségen

Magunkra nézve ne vegyétek kérkedésnek, — a mi tar, ősz fejünkről becsületes munkában töltött évtizedek tiszta, egyszerű fénye világít rá az uta- tokra.

Ez a kis világosság is belevegyül, és erősíti a hatalmas lángot, amit a ti tudásvágyatok, tenni akarástok, a magyar mérnökség ügyének emelni akarása szít. Az öreg mérnök egyre távolabb nézi a lángot és szétfoszló, gomolygó füstjét, míg lassan-lassan, csöndesen, észrevétlenül, a feledés ködpárájába vesző emlékké válik maga is.

Ám az elmúlásnak ez a képe sem vigasztalan, mert visszhangoznak lelkűnkben Madách Évájának szavai: „Mit állsz tátongó mélység lábaimnál? — Ne hidd, hogy éjed engem megriaszt! — A por hull csak bele, e föld szülötte, — én glóriával általiépem azt!”

Igen, glóriával, mert ha nem is egyedként, — a név nem fontos —, de meg nem nevezett parányi részecskéi, észre nem vehető komponensei maradunk a Múltnak, melyen alapszik a jelen és a jövő.

Feléje tart hát öreg és fiatal, s ha ti is odaértek a nagy küszöbhöz, melynél jelentek átvált a múltba, mondhassátok el ti is, mint mi, mai öregek, mindnyájunk édesanyja, az Alma Mater előtt Vörösmarty szavait: „Köszönjük élet áldomásidat, — Ez jó mulatság, férfi munka volt”. Ezzel vesszük át nyugodt lélekkel a nemesveretű diplomákat, és úgy érezzük, emelt fővel léphetünk át a Múltba, mert az Alma Mater hűséges fiai, igaz magyar mérnökök voltunk mindhalálig!

14