Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Évkönyve 1963-1964
A tanszékek tudományos és művészeti munkássága
Izotóptemető létesítése Budaörsön, az Ökröshegy felhagyott bányájában. Alapvető követelmény e temetővel szemben az, hogy a betelése után a külső behatásoktól egyszerű eszközökkel meg lehessen védeni. Mintegy 150 éves használati periódus alatt olyan helyet kell biztosítani, ahol a védelem már a kőzetanyaggal is biztosított. E követelményt kétféleképpen lehet megvalósítani: 1. Olyan kőzetet választunk ki, amelynek fejtése nagy ellenállást tanúsít, vagy 2. olyat, amelybe nagy mélységbe helyezzük le a hulladékot. Számolni kell azzal is, hogy az eltemetett anyag közvetve okozhat szennyezést, éspedig a vizeknek a kérdéses rétegekből való felszínre jutása során. Az összes követelmények figyelembevételével megállapítható, hogy a terület erre a célra nem felel meg, részben városrendezési, ill. városfejlesztési, részben földtani és vízföldtani okok miatt. Hazai viszonyokat alapul véve a Velencei-hegység közvetlen környéke jöhetne számításba. (A kutatást végezte: dr. Papp Ferenc, dr. Kertész Pál, dr. Török Endre. Megbízó: EM. Iparterv 9. sz. Radiológiai Tervező Osztály.) ÉPÜLETEK SZERKEZETEI ÉS TERVEZÉSE TANSZÉK Szakdolgozatok Karácson Sándor: Alumínium függönyfalak hézagtömítése. ÉTI kutatási jelentés, 1963. — Alumínium függönyfalak statikai kérdései. ÉTI kutatási jelentés, 1964. Kincsi István: Sportuszodák. Magyar Építőipar. 1964. 4. sz. Lévai Jenő: Nyílászáró szerkezetek vasalatainak és szerelvényeinek fejlesztése (Pogány Istvánnal.) ÉTI kutatási jelentés, 1964. Pogány István: Nyílászáró szerkezetek vasalatainak és szerelvényeinek fejlesztése. (Lévai Jenővel.) ÉTI kutatási jelentés, 1964. Tervezési munkák Kincsi István: MOT. I. 57—8, 9/1964 jelű sportöltözőtervek. — Arany János u. 8—10. sz. 138 lakásos lakóépület beruházási programtervei (Társtervezők: Lux László, Pogány István.) Lux László: Arany János u. 8—10. sz. 138 lakásos lakóépület beruházási programtervei. (Társtervezők: Kincsi István, Pogány István.) Pogány István: Arany János u. 8—10. sz. 138 lakásos lakóépület beruházási programtervei. (Társtervezők: Kincsi István, Lux László.) Kutatómunka Alumínium íiiggönyíalas épületek kutatása. Az ÉTI megbízásából 1963 második felében a bordásrendszerű alumínium függönyfalakra vonatkozó kutatás kiegészült a hézagtömítési kérdések vizsgálatával. 1964-ben az ÉTI tudományos tanácsa megvitatta az 1963-ban benyújtott jelentéseket és azokat elfogadta. 1964. év első felében került sor az alumínium szilárdságával és a függönyfalak statikai kérdésével kapcsolatos problémák rögzítésére, ezen belül elsősorban a függönyfalra ható szélhatások elemzésére. (A kutatást végezte: dr. Karácson Sándor, Liebhauser József. Megbízó: ÉTI.) Fürdőtanulmány és tervezési irányelvtervezet. A tanulmány az országos fürdőfejlesztési terv és a különböző fürdőfajták tipizálásának előkészítéséhez szolgáltat kiindulási adatokat. Részletesen foglalkozik a strandfürdők, tisztasági fürdők, gőzfürdők, gyógyfürdők, fedettuszodák és tanmedencés kisuszodák funkcióvizsgálatával, alaprajzi és szerkezeti felépítésük fejlődésével. Feldolgozza a hazai és külföldi szakirodalom elméleti és gyakorlati vonatkozású adatait. Javaslatot tesz a felsorolt fürdőfajták tipizálási lehetőségeire, ill. a tipizálás szempontjából ésszerűnek látszó befogadóképességre. A megbízás második része a fenti fürdőfajták tervezési irányelvtervezeteit tartalmazza. (A kutatást végezte: Kincsi István, Csiszár Sándor. Megbízó: ÉM Típustervező Intézet.) Nyílászáró szerkezetek vasalatainak és szerelvényeinek íejlesztése. A nyílászáró szerkezetek fejlesztése témakörében 1963-ban a különböző anyagú és működési rendszerű nyílászárókban alkalmazásra kerülő új vasalat- és szerelvény-prototípusok megtervezése, 120