Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Évkönyve 1959-1960

Az 1959/60. tanév története

Labdarúgó-csapatunk sportszerű és fegyelmezett magatartásával elnyerte a Budapesti Testnevelési és Sport Tanács vándorzászlóját, továbbá részt vett a Budapest II. osztályú bajnokságban. Igen eredményesen szerepelt öt- és háromtusa-szakosztályunk. Tagjai a tanév folyamán összesen 9 első, 11 második és 14 harmadik helyezést értek el, az országos csapatbajnokságban a harmadik helyet vívták ki. Nagy Imre sportolónk harmadszor védte meg Budapest öttusa-bajnoki címét, tagja volt az USA-ban rendezett világbajnokságon részt vett magyar válogatott csapat­nak, végül 1960. év nyarán a római olimpiai versenyeken az első helyen végzett magyar csapat tagjaként aranyérmet nyert, az egyéni küzdelemben pedig csak egy magyar versenyző előzte meg, és így — mint második — ezüstérmet is szerzett. Röplabda-szakosztályunk férfi és női csapata egyaránt a Budapest II. osz­tályú bajnokságban szerepelt. Síszakosztályunk fejlődését nagymértékben hátráltatja a megfelelő edzési és versenyzési lehetőségek hiánya. Ebben a tanévben is csak az egyetemek és a főiskolák között rendezett versenyeken szerepelt. Országos viszonylatban is jó eredményeket könyvelhet el súlyemelő­szakosztályunk. Két tagja országos bajnoki címet szerzett, négyen pedig elnyerték a budapesti bajnoki címet. Különböző súlycsoportokban összesen 6 új országos csúcseredményt állítottak fel. Tenisz-szakosztályunk férfi csapata a nemzeti bajnokság II. osztályában szerepelt. Női csapatunk megnyerte a budapesti I. osztályú bajnokságot. A főiskolai bajnokságon férficsapatunk első, női csapatunk pedig harmadik lett. Ugyanekkor négy versenyzőnk főiskolai bajnoki címet szerzett. Természetjáró szakosztályunk egyike a legeredményesebben működő szak­osztályoknak. Az országos csapatbajnokságon első helyet ért el, és ugyancsak az első helyen végzett a főiskolai bajnokságon is. A szakosztály négy sporto­lója képviselte klubunkat a magyar válogatott csapatban. Sikeresen szerepel­tek természetjáróink nemzetközi versenyeken Csehszlovákiában és Bulgáriá­ban is. Az úszó-szakosztály sportolói a főiskolai bajnokságokon három első helye­zést értek el. Vitorlázó-szakosztályunk az országos bajnokságon egy első és egy második helyet vívott ki. A tanév folyamán különböző versenyeken összesen 16 első, 1 2 második és 5 harmadik helyezést nyertek. Klubunk egyik alapvetően fontos feladata az, hogy a szakosztályokban folyó minőségi sporton túlmenően a hallgatók és dolgozók minél nagyobb tömegeit vonja be az aktív sportolásba. Ezt szolgálja a tömegsportbizottság, amely a KISZ-szel és a szakszervezettel együttműködve fejti ki szervező tevé­kenységét. A tanév folyamán a tömegsport igen kedvezően fejlődött. A hall­gatók és a dolgozók jelentős tömegei szerepeltek a különböző kari és szakszer­vezeti bajnokságokon és egyéb rendezvényeken. A tömegsport keretében fog­lalkoztatottak és a szakosztályokban működők száma több mint 2000 volt. Ez a szám országos viszonylatban is kiemelkedően jó. Hallgatóink és dolgozóink körében a labdarúgás, kosárlabda, tenisz, asztali tenisz, természetjárás, röplab­da, úszás és evezés a legkedveltebb sportágak. Jelentékeny számban aktivizálta hallgatóinkat ,,Az ifjúság a szocializ­musért” mozgalom a sport terén is. A mozgalommal kapcsolatos próbázások lebonyolítása a klub egyik fontos feladata volt.

Next

/
Thumbnails
Contents