Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Évkönyve 1955-1956
Elhunyt professzoraink
Mint szakosztályvezető, majd mint államtitkár kezdeményező és irányító módon vett részt ama mozgalmas idők minden nagyobb alája tartozó műszaki létesítményének (híd-, út- és vasútépítések) létrehozásában. Rendkívüli energiája, munkabírása és hozzáértése motorként hatottak, s képesítették beosztottait is a háborús idők kívánta rendkívüli teljesítményekre. Sok kitüntetésben részesült, melyek közül csak a Magyar Mérnök és Építész Egylet által egy tanulmányáért neki juttatott Hollán-pályadíjat említjük meg, mellyel minden évben a Közlönyben megjelent az évi legkiválóbb tanulmányt tüntették ki. 1935—37 között a Fővárosi Közmunkatanács alelnöke is volt, ahol számos nagyobb szabású városrendezési és városfejlesztési terv kidolgozását kezdeményezte vagy vezette, többek között a Margitsziget rendezését és idegenforgalmi szempontból való megszépítését, a fővárosi gyorsvasút hálózat első tervezését stb. 1937-ben műegyetemi magántanár lett, 1941-ben pedig — pályázat mellőzésével — a Műegyetem Tanácsa egyhangúlag meghívta a Kossalkn nyugdíjazása következtében megürült I. sz. Hídépítéstani tanszék katedrájára. Tanszékét azonban csak 1943 nyarán foglalhatta el teljesen, mert előző állásából mindaddig nem kapta meg a felmentést. A közben eltelt időt felhasználta arra is, hogy előadásait előkészítse, s azokat már a hallgatók kezébe adható litografált jegyzetekre támaszkodva tartsa meg. Nyolc vaskos jegyzet jelent meg tőle tanári működésének első évében. A következő év (1944) decemberében, nehogy az egyetem hallgatóit és fiát besorozzák a »Hunyadi páncélgránátos« hadosztályba, az általa vélt kisebbik rosszat választotta, és kivitte őket nyugatra, miután a német kormány írásbeli biztosítékot nyújtott arra, 'hogy a hallgatók »csak tanuljanak«. A megállapodás ellenére azonban előbb a magyar nyilas alakulatok, később — Bor oszló ostrománál — a Wehrmacht mindenáron be kívánta sorozni a magyar műegyetemistákat. Álgyay ezt személyes fellépésével akadályozta meg, miért a Gestapo 1945 áprilisában egy időre le is tartóztatta. A háború befejeződése után (melynek utolsó napjaiban egy mély támadás során a magyar egyetemeknek több tanára, oktatója, és hallgatója, köztük Álgyay egyetlen fia is meghalt) a kivitt csoportot Csehszlovákián és Ausztrián keresztül visszahozta Magyarországra. Jóllehet az amerikai megszálló csapatok főparancsnoka útján az USA több műszaki egyeteme és főiskolája meghívta, hogy oktatói működését ott folytassa, a kecsegtető ajánlatokat visszautasította, mert kötelességének tartotta, hogy tanítványait — tett ígéretéhez híven — visszahozza Budapestre. Augusztus 25-én értek Budapestre, 27-én reggel pedig a Zsigmond utcai kórházban tragikus hirtelenséggel elhúnyt. Távollétében — Nyugatra való. távozásáért — a Műegyetem tanácsa elmarasztalta. Valószínű, hogy ez és fiának elvesztése döntötték a végső kétségbeesésbe. Oktatói működésével és minisztériumi beosztásával kapcsolatban termékeny irodalmi működést fejtett ki. Fontosabb művei a következők: 84
