Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Évkönyve 1955-1956
Károlyi Zsigmond: Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem és a magyar mérnök- és építészmérnökképzés története
dásában, a másik pedig a tanszemélyzet tudományos kutató munkája, melyhez kultuszkormányzatunk jelentős támogatást nyújt. Az egyetemen folyó tudományos kutató és alkotómunka eredményeiről tanúskodik, hogy az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem professzorai közül többen nyerték el a tudományos munka legmagasabb fokú elismerését jelentő akadémikus címet és a Kossuth-díjat. A tudományos munkával kapcsolatban kell megemlékeznünk az építész- és mérnökkaron is eredményesen folyó tervszerű tudományos káder- utánpótlásról is. Mindezideig figyelemre sem méltatott, de sürgős megoldásra váró kérdés a középfokú építőipari káderek oktatására hivatott technikumi tanárok képzésének kérdése, amely feltétlenül műegyetemünk feladata kell legyen. * Egyetemünk fejlődésének hőskorában jelentős eredmény volt az, hogy a hallgatók folyamatos tanulásának biztosítására jegyzetekről tudtunk gondoskodni számukra. Ma már nincs olyan fontosabb tárgy, melyből nem jelent volna meg tankönyv, éspedig olyan egyetemi tankönyv, mely a hallgatókat az egyetemen előadott anyagon túlmenően is tájékoztatja szaktárgyának kérdéseiről. Oktatásunkban ma már központi kérdéssé az vált, hogy a hallgatókat a könyvtár használatára, a szakirodalom önálló használatára, szakmájuk legújabb eredményeinek követésére buzdítsuk és neveljük. Ezt a célt szolgálja az idegen nyelvek — nem kötelező tárgyként való — oktatásának kiszélesítése is. Hasonló átalakulás tapasztalható a sokat bírált tanulókörök terén is. Felsőoktatásunk utolsó tíz esztendejének ez a vívmánya — megfelelő formában — az Építőipari Műszaki Egyetemen is alkalmasnak bizonyult. A tanulókörök rendszere, melyet a mérnök- és építészmérnök-képzés méreteinek növekedése hívott életre — hangsúlyozni kell: megfelelő rugalmas alkalmazás esetén — kiválóan szolgálja az oktató- és nevelőmunka kettős feladatait, s így bevezetése kétségen kívül hasznos áldozatvállalás volt kultuszkormányzatunk részéről. Természetesen az alaptárgyaknál és az elméleti tárgyaknál az egész évfolyamokkal való együttes foglalkozás változatlanul fennmaradt mint egyetlen megfelelő eszköz arra, hogy az ifjúságot a legkiválóbb szakemberek oktassák, akik kellőképpen érvényesíteni tudják oktatói és nevelői tapasztalataikat. A műszaki tárgyakkal kapcsolatos gyakorlatok, mérések és tervezések elvégzésére, illetve vezetésére azonban már több oktató beállítására van szükség, hogy egy-egy hallgatóval intenzívebben lehessen foglalkozni. Ehhez az intenzívebb foglalkozáshoz, elmélyültebb tanulmányi munkához bizonyultak a tanulókörök, tanulócsoportok (25—30 fő), illetve azok továbbosztott egységei (8—12 fő) megfelelő formának. Csak az ilyen kisebb, — és egészen szorossá vált — egységek, teszik lehetővé azt, hogy az oktató minden egyes hallgatóval külön foglalkozva, ne csak a szakmai ismeretekre vezesse be diákjait, hanem a tudományos munka módszereit is átadja számukra. Az ilyen csoportokban a vezető oktató munkáját nagymértékben megkönnyítik a csoport kiváló előmenetelű tagjai. Ez mutat rá azután a tanulókörök jelentőségének másik oldalára: a tanulókörök nevelő, 23
