Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Évkönyve 1955-1956
Turányi István: A közlekedési kapacitáselmélet alapfogalmai
fogalmainak szemügyrevételét, és az eddig e téren végzett munkát vázlatosan rendszerbe foglalni. Ismeretes, hogy a teljesítő képesség a termelő berendezéseknek potenciális, a beléjük fektetett (holt) emberi munkából származó képessége, melynél fogva élő emberi munkával való irányítás, működtetés mellett társadalmi szükségletek kielégítésére alkalmas termékeket állítanak elő. E képesség csakis emberi munka befektetésével realizálható, s abszolút mérőszáma, nagyságának maximuma, éppen az emberi munka szerepének jellege miatt, általában nem állapítható meg. A teljesítő képesség nagyságát (valamely meghatározott időtartamra vonatkozóan) ugyanis a következő képlettel lehet kifejezni: N = к ■ Тн • Пк ahol к a homogén munkahelyek mennyisége, mely átlagérték és figyelembe veszi a szóban forgó időtartam alatt ki- és belépő berendezéseket is. T h egy berendezés hasznos időalapja, vagyis a teljes naptári időalap TIvIK (tervszerű megelőző karbantartás) és hatósági vizsgálatok élenjáró átfutási idejével csökkentett értéke. nк a kapacitásnorma, azaz tartósan teljesített, igazolt és általánosítható élenjáró eredmény. E tényezők (független változók) közül а к és а Тн a termelési kapacitás extenzív jellemzői, melyek szorzatát igen sokan — nem egészen helyesen — időkapacitásnak is szokták nevezni. A kapacitásnorma pedig a termelési kapacitás intenzív tényezője. E két utóbbi független változó növekedése a termelési kapacitás arányos növekedését, az addig rejtett tartalékok feltárását, nyílttá válását eredményezi. Látható az elmondottakból, hogy mind Ту, mind nк értéke döntő módon függ az élenjáró technika és munkaszervezés színvonalától. Mivel pedig eddig ezeknek olyan színvonala nem volt, melyet hosszabb-rövidebb idő alatt ne döntöttek volna meg, igazolt azon állítás, hogy a teljesítő képesség abszolút, felső határértéke rendszerint ismeretlen. Meg lehet azonban állapítani a teljesítő képesség adott időpontban fennálló, maximális kihasználásának értékét, mert ismeretes a tervszerű megelőző karbantartás mindenkori élenjáró átfutási ideje és ismeretes, illetve megállapítható az élenjáró kapacitásnorma adott időpontban fennálló értéke is. Az ezekkel a mennyiségekkel meghatározott teljesítő képességet szokták termelési kapacitásnak nevezni. A termelési kapacitás ilyen származtatása mindjárt lehetővé teszi, hogy a közlekedés területén (vasúti és közúti közlekedés területén egyaránt) fennálló néhány tévedésre módot adó kifejezést kiküszöböljünk. Nyilvánvaló az elmondottakból, hogy adott időpontban a fenti definíció alapján csak egyféle, az élenjárók gyakorlati eredményei alapján megállapítható termelési kapacitásérték lehetséges. Helytelen tehát ideális, gyakorlati, stb. kapacitásról beszélni. A többféle, főleg ideális és gyakorlati kapacitásérték és fogalom használata elvi helytelensége mellett azért is káros, mert a normák megdöntéséért, a rejtett tartalékok feltárásáért folyó küzdelemben lefegyverző hatású. Ha valaminek egymástól eltérő »ideális« és »gyakorlati« értéke is van, akkor a gyakorlat emberei az utóbbit tartják 187