Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Évkönyve 1955-1956
Major Máté: Tíz esztendő magyar építészete
tészeti technikánk, éppen a tömeges építkezéseknél, fejlettségének e fokán még nem nagyon feszegette, sőt alátámasztotta a régi formák alkalmazásának tévedését, a művészi törekvések pedig (már ami a formálás és díszítés gazdagságát illeti) általában elég szerény keretek között mozogtak. Ennek nemcsak viszonylagos anyagi szegénységünk az oka, hanem elsősorban az, hogy építészeink tehetsége, mértéktartó ízlése általában megóvta építészetünket a szertelenségektől. Külön ki kell emelnem, mint amire talán a legbüszkébbek lehetünk, hogy alig létezett nehéziparunk hatalmas kifejlesztésével, könnyűiparunk differenciálásával és növelésével — mondhatni semmiből — megteremtődött a magyar ipari építészet, melynek nem egy nagyszerű alkotása világ- viszonylatban is értéket jelent. S végül városépítészetünk bizonyos eredményeivel is dicsekedhetünk, hiszen új társadalmunk feltételei — köztük a földmagántulajdon megszüntetése — új, nagyszerű lehetőségekkel ajándékozták meg építészetünket e téren is, ha ezekkel az ajándékokkal élni igazán és teljesen még nem is tanultunk meg. Ez tehát építészetünk első tíz esztendejének vázlatos története és rögtönzött mérlege. A harmadik szakasz küszöbén Ezzel elérkeztem építészetünk lényegében most meginduló harmadik fejlődési szakaszának problémáihoz, pontosabban e szakasz gondolati és történeti előzményeinek felvázolásához. Már 1953 végén—1954 elején derengeni kezd, hogy építészeti gyakorlatunk — az első kongresszus határozatainak bizonyos vonatkozásokban való félreértésével — többé-kevésbé új formalizmus útvesztőjébe tévedt. A Szövetség 1954 tavaszán tartott konferenciája egész világosan mutat rá erre. A konferencia határozataiban — többek között — a következőket állapítja meg az 1951 és 1954 közötti idő magyar építészetéről: »A tagadhatatlan eredményekkel párhuzamosan helytelen irányok is felbukkannak: részben a könnyebb út választása, részben az I. Kongresz- szus határozatainak egyoldalii értelmezése következtében. Ilyenek az archaizálás, eklektizálás, a történeti formáknak és kompozíciós módszereknek a tartalomtól független, sematikus alkalmazása — formai megoldások divatszerű átvétele —, mely irányzatok felülete alatt tovább él á modernizmus is.« »Építészetünkben« — ezért — »fel kell számolni az önál- lótlanságot, a gyakorlattól való elmaradást, nem utolsó sorban építészeink általános elméleti képzettségének hiányait.« »A hagyomány-bázis értelmezését az eddiginél szélesebben kell felfogni.« »Nem lehetnek sikeresek olyan építészeti kezdeményezések, amelyek más társadalmi rendszer, kor, nép vagy táj építészeti formáit és kifejezésmódját. . . másolják. A szocialista-realista építészetnek a szocialista életet kell tükröznie, a helynek, a népnek, a körülménynek megfelelően.« »Nagyobb figyelemmel kell felmérni« — tehát — »szocialista társadalmunk új igényeit. . . anyagi és szellemi követelményeit. . . Elsőrendű feladat, hogy a művészeti igények szem előtt tartása mellett épületeink rerideltetésszerűek legyenek.« »Jobban meg kell ismerni és tanulmányozni az építés korszerű technikáját, a 180
