Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Évkönyve 1955-1956

Major Máté: Tíz esztendő magyar építészete

27. Tolna. Kultúrház. Pintér Béla.

múlva, építészeti fejlődésünk harmadik szakaszában — fognak befejeződni. Itt — Miskolcon — is az átkozmetikázott régi és a »hagyományosan« új sajátos mixtúrájáról van szó, s így a koncepció is, a részletalakítás is egyképpen tükrözi az elmúlt tíz esztendő küzdelmeit az új társadalom új architektúrájáért, és várható, hogy az elkövetkező évek is rányomják e komplexumra a maguk bélyegét.

A befejezett egyes középületek közül a második szakasz első épületeinek sajátossága az előbbi szakasz nehezen elhagyható »csökevényei«-nek, a keresett régi és új formának nem vegyülése, hanem keveredése, melyben még eléggé észrevehetően válik el egyik a másiktól. Ezek közé sorolható a salgótarjáni Tanácsház (21. kép) — Németh P. műve — főtömegének indokolatlan pártázatával (ha pedig a felvidéki reneszánsz pártázatái inspirálták ezt a megoldást, annál rosszabb), s ettől felfogásban elütő szárnyaival.

A csepeli irodaház (22. kép) — Szrogh Gy. munkája — architektúrájában finoman archaizáló, de mégcsak nem is valamelyik provinciális magyar építészeti táj hangulatát leheli, hanem Valami távolabbiét, s így mondanivalója sem e kor gondolataiból táplálkozik.

Jellegzetesen szélső példa a budapesti II. kerületi Pártház (23. kép) — Körner J. műve —, mely a szovjet építészet mechanikus követésének tipikus terméke. Az épület kváderes lábazati emeleteihez szervetlenül csatlakozik a bell’etage-t és a mezzanine-1 összefogó nagyoszloprendes felsőrész, és az egészet lobogós trophée koronázza meg, holott ebben az épületben, minden szinten a Párt lakik. Vajon a Párt — mint saját épületének »tartalmáéban

168