Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Évkönyve 1955-1956
Major Máté: Tíz esztendő magyar építészete
Végül a fejlődés három évtizedével előttünk járó, úttörő munkát végző, valóban nem egy jelentős alkotást teremtő — és velük a tévedések kockázatát is vállaló — szovjet építészet tanulmányozását hasonlóképpen nem egészen marxista módon végezzük, hanem — a, hely, az idő, és a lényeges körülmények számbavételére vonatkozó alapvető marxista elv figyelmen kívül hagyásával — általában a mechanikus követés, utánzás útjára tévedünk. Mindezt eléggé pontosan regisztrálja, követi nyomon a szakma folyóiratainak és egyéb kiadványainak cikkeiből, közleményeiből, illusztrációiból kiolvasható mozgás, változás. Az építészeti folyóiratok sorában az 1949 közepén megszűnt Űj épí- tészet-et az Építés-építészet váltja (a Tér és forma még 1949 elején megszűnik), mely alapjában az »új építészet« elveit viszi tovább, tartja életben, de egyúttal széles teret ad a korszerű anyagok, szerkezetek és az új építő- technika problémáinak is. Az 1951. évi építészeti vita után a lapnak ez a komplexitása egészen az év végéig megmarad, elvi alapjai azonban — a vita és a kongresszus útmutatásai szerint — döntően megváltoznak. A következő évben, 1952-ben viszont ez a komplexitás szűnik meg lényegében, az építészeti propaganda differenciálódik, és építőművészeti vonalát a Magyar építőművészet című, technikai vonalát pedig a Magyar építőipar című lap viszi tovább. Ez a differenciálódás azonban — némely előnye mellett — hozzájárul egyrészt a művészi, másrészt a technikai problémák bizonyos fokú »önállósulásához«. Nagyjából hasonló folyamat megy végbe az egyéb szakmai kiadványok fejlődésében is, bár itt — a mindenképpen jelentős mennyiségi változáson túl — komolyabb eredmények is jelentkeznek, különösen az utolsó esztendőkben. A vita és a kongresszus után az építőgyakorlat — a dolog természete szerint — még egy-két esztendeig az 1951 előtti tervezés »új építészet«-ét valósítja meg, de a tervezőirodákban — a kongresszus határozatainak előbbiekben vázolt torzításával — új ellentmondás kezdi meg fejlődéstörténetét. Érdemes ennek a fejlődéstörténetnek az illusztrálására, miként az előző szakasszal kapcsolatban is tettük, néhány jellegzetes építészeti alkotást emlékezetünkbe idézni. A második — rövidebb — fejlődési szakasz építészeti termékeiből, a jelentősebb műveknek csak egy — nagyobb — része áll készen. Mielőtt ezekből néhányat felsorolnék, rá kell mutatnom e fejlődési szakasz egy igen jellemző kísérletére, arra, mely már megépült korábbi művek kozmetikázásával igyekszik a »gyökeres felszámolás« határozatának eleget tenni. Ez történik — többek közt — Sztálinvárosban is, ahol a különböző — lapostetejű — »pont«, »csont«-házakat és »bivalyok«-at (ezek ismét az akkori építész-elkeresztelések a különböző alaprajzi kontúrú, s így felépítésükben különböző tömegű épületekre) megtetősítik, timpanonosítják, attikásítják stb., ez azonban inkább ront, mint javít a helyzeten. Külön — s már alig megoldható — probléma az olyan nagyszabású együttesek tervezése és építése, amilyen például a Miskolczi Nehézipari Műszaki Egyetem — Janáky I. és Jánossy Gy. műve —, melynek munkálatai még az első szakaszban kezdődnek, s még csak ezután — talán évek 164
