Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Évkönyve 1955-1956
Elhunyt professzoraink
Közel 3 évtizedes iparművészeti működése alatt sem szakadt meg kapcsolata a Műegyetemmel és az oktatással. Mint magántanár nagy érdeklődés mellett tartotta színes, érdekes előadásait a bútortörténetről, majd az általános művészettörténet tárgyát adta elő mint meghívott előadó. 1932 szeptemberében a Műegyetem tanácsa egyhangú határozatta! hívta meg professzornak a Középkori Építészettörténeti Tanszékre Steindl Imre, Schulek Frigyes, Möller István örökébe. Itt működött ősz hajjal, tekintélyes szakállal, de fiatalos lendülettel, míg 1944 őszén hivatalos korhatárát elérve, a fennálló rendeletek — ereje teljében — nyugdíjba nem kényszerítették. Előadásai világosak, tiszták, enyhe derűtől átszőttek, különösen élvezetesek voltak. Hallgatósága szívébe zárta, és még akkor is atyai jóbarátjának érezte, amikor a dékán rendtartó szerepét töltötte be. De nemcsak oktatói érdemei jelentettek felbecsülhetetlen értéket. Szakirodalmi működése, melyet tanszéki közlemények formájában ez években folytatott Magyarország jelentősebb középkori emlékeinek tekintélyes részét publikálta igen alapos tanulmányok alapján. Ezenkívül is alig volt a művészettörténeti szakirodalomnak területe, melyen eredményei nem lettek volna, noha mindig csak töredékét adta annak az óriási tudásanyagnak, melynek birtokában volt. írásaiban — mint mindenben — szerény, reális, világos és megbízható volt. Fellengzős elméletek helyett mindig vitathatatlanul tiszta, gyakorlati megállapításokra támaszkodó tényeket adott, s ezért publikációi a legmegbízhatóbb forrásmunkákká váltak. Csányi Károly szeretett utazni, sokat is utazott. De ez nála soha nem volt könnyű szórakozás, hanem mindig a legkomolyabb tanulmány, melynek felmérési, vázlatkönyvi és más vonatkozású gyűjtése országunk leggazdagabb adattárának egybehordásához vezetett. S bár szinte egész Európát bejárta, mégis mindig legtöbbre magyar anyagát becsülte. A 71 évvel nyugalomba vonuló Csányi Károly egy percig sem pihent babérain. Csodás lendülettel folytatta a maga értékes tudományos munkáját, adta elő még évekig az általános művészettörténetet és élete végéig azt, amit talán legjobban szeretett, a bútortörténetet. Ennek átfogó műben való megírására készült, és ez töltötte be minden gondolatát halála napjáig. Örök kára szakirodalmunknak, hogy ez a munka már nem készülhetett el, hogy méltó párja legyen az egy évvel korábban megjelent nagyszerű művének, a Magyar kerámia és porcelán történetének. Budapest művészettörténeti és tudományos élete egy ragyogó színfolttal vált szegényebbé Csányi Károly halálával. A biztos és kiapadhatat- lannak látszó tudás forrása, melyhez oly sokan járultak, örökre megszűnt. De tanításaiból, írásaiból sugárzó emléke továbbra is itt él közöttünk, hogy hozzá hasonló munkára lelkesítsen, igaz és mély hazaszeretetre neveljen. Dr. Rados Jenő 112
