Batalka Krisztina: Márciusi mérnökifjak. Az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményei és későbbi ünneplései a Műegyetemen - Egyetemtörténeti füzetek (Budapest, 2018)

Forradalmi napok, hősök és mártírok

Forradalmi napok, hősök és mártírok 1848 márciusában még csak második tanévének közepén járt az 1846 novemberében megnyitott József Ipartanoda, a Műegyetem egyik jogelőd intézménye (V. Ferdinánd király még 1844-ben meg­alapította, megszervezése azonban két évig elhúzódott). Az Iparta­noda József nádor tiszteletére vette fel annak nevét, első igazgatója Karácson Mihály lett.3 Mindeközben még működött az 1782-ben a tudományegyetem ke­retében létrehozott Institutum Geometrico-Hydrotechnikum (Mér­nöki Intézet) is, amely az Ipartanodával együtt a tudományegyetem Egyetem téri épületében (a mai ELTE ÁJK) kapott helyet és ame­lyet 1850-ben csatoltak az Ipartanodához.4 „1848 III. 15-én, a régi tudományegyetemek kis bejárója előtt sza­valta el Petőfi a „Talpra magyar”-t. Onnan mentek el aztán az egye­temi hallgatókkal a 12 pontot kinyomatni Länderer nyomdájába...” - számolt be a jeles napról egyik diákunk.5 „Március 15-én reggeli 9 óra tájban, midőn a Pilvax Kávéháznak hősei az orvosi kar és a mérnöki intézet növendékeit az előadási termekből kicsődítették s magokkal sodorták a tudományegyetem épülete előtt izgató szónok­latokat tartván, a bölcsészeti és jogosztályi ifjúságot is az előadások elhagyására bírták s már-már az ipartanodába menendők valának, az igazgatóságom s gondviselésemre bízott József ipartanodái ifjú­ságot az által óvám meg az elcsábítástól, hogy az intézetnek ka­puját, bár életveszedelem között, bezárattam egy óranegyedre, az előadási termekbe bemenvén az ifjúságot csendes magaviseletre intettem, aminek következése lön, hogy a növendékeink a március 15-i merényekben részt nem vettek....Március végéig minden ren­detlenségtől megóvatott a királyi József ipartanodái ifjúság” - je­lentette a következő év tavaszán az egyébként a reformkori nemzeti törekvéseket támogató és igazgatói pótlékát 1848 nyarán a „haza segedelmére” felajánló Karácson Mihály.6 2

Next

/
Thumbnails
Contents