Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1987-1988
1988. február 1. (331-445) - 1. Belső Utasítás eddigi tapasztalatainak értékelése - 2. A BME műszaki, gazdasági fejlesztésére hozott korábbi határozatok felülvizsgálata, javaslat a feladatok rangsorolt megvalósítására - 3. Javaslat a BME 1988. évi költségvetési, felújítási, beruházási és érdekeltségi alap felhasználási programjára - 4. Előterjesztés a kollégiumok gazdálkodási rendjére - 5. A Egyetemi Tanács állandó bizottságainak munkaprogramja - 6. Egyebek
- 14 IIAli oeczközök nagyjavítása Az utóbbi években gondjaink között jelentós volt az állóeszközök felújítását szolgáló keretek stagnálása, illetve az építőipari árak emelkedése következtében azok reálértékének csökkenése, Ez 1983. évben várhatóan hatványozottan fog jelentkezni . A több éve visszafogott - jogos mérték alatti - nagyjavítási keret következtében egyre több a korábbi évekből elmaradt munka. Ennél: halmozódása fokozatosan egyre emeltebb szintű tervezést követel. Az 1988. évi tervet - a tárca utasítása szerint - az alábbi rzakaszoláscal ké ozitettűk» - Az "A" csoportba azok a munkák kerültek besorolásra, melyek már 1937. évben kivitelezés alatt álltak és befejezésüket 1988. évre tervezzük. - A "E" csoportba az 1907. évben vagy előtte már megkezdett, de 1938. év után is folytatni tervezett, nagy volumenű munkák kerül t el:. - "C" csoportba az 1988. évben kezdésre javasolt nagyjavítási munkák szerepelnek. a terv összeállításánál alapvető célként tűztük ki az épületcentrikus felújítás mellett a közvetlen oktatási helyiségek, a kollégiumi épületek, valamint a külső és belső közmű-hálósatok folyamatos felújítását. Az összeállításnál elsősorban az egyes létesítmények műszaki állapotát és egyetempolitikái szempontokat vettünk figyelembe. A megjelölt irányelveket szem előtt tartva úgy véljük, hogy az "A" és »B" csoportba sorolt -unkák mind az épületek műszaki állapota, mind egyetempolitikái