Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1985-1986
1986. január 13. (493-889) - 1. A felsőoktatásra vonatkozó új jogszabályok koncepcióinak véleményezése
- 8 7. Az Ut. fegyelmi eljárásr a, j ogorvoslatr a , me ntesi tésr e, továbbá a vegyes és záró rendelkezésekre vonatkozó szabályait megfelelőnek tartjuk, ezért ezek alapvető módositása nem indokolt. Az áttekinthetőség kedvéért mégis kiemeljük a javasolt fegyelmi eljárás azon mozzanatait, amelyeket elvi ala pvető fontosságúna k tartunk: a/ A fegyelmi eljárás bejelentésr e vagy hivatalos tud omásszerzé s alapján indulhat. b/ A fegyelmi eljárást az I. fokú fegyelmi hatóság - a hallgató egyidejű értesitése mellett - rendeli e l. c/ A fegyelmi eljárást a fegyelmi vétség elkövetésétől, illetőleg felfedezésétől számitott két héten belül meg kell indítan i és négy héten belü l érdemi határozattal be kell fejezn i. d/ A fegyelmi vétség elévü l és nem indítható fegyelmi eljárás, ha a fegyelmi vétség elkövetése ót a - illetőleg, ha az ügyben büntető eljárás indult, a büntető eljárás jogerős befejezése óta - egy év eltel t; továbbá akkor sem, ha a fegyelmi vétség elkövetéséről - illetőleg bűncselekmény esetén a büntető eljárás jogerős befejezésétől számítva az elitélésről - az I . fokú fegyelmi hatóság 3 hónapnál régebben szerzett hivatalos tudomás t. e/ A fegyelmi eljárás során - a hallgatót irásha n értesíteni kell a meghallgatásra kitűzött időpontról, de a hallgató igazolatlan /ki nem mentett/ távolmaradása esetén az eljárás lefolytatható ; - biztosítani kell a hallgató védekezéséne k lehetőségét /a hallgató kérésére az eljárásban társadalmi védő - hallgató vagy oktató - illetőleg ügyvéd is részt vehet;