Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1985-1986
1986. január 13. (493-889) - 1. A felsőoktatásra vonatkozó új jogszabályok koncepcióinak véleményezése
- 3 I. BEVEZETÉS Évről évre, érthetően, a közvélemény érdeklődésétől kisérve zajlanak a felvételi vizsgák, s mint a pályaválasztás döntő mozzanatai, magas hőfokú érzelemnyilvánításokat váltanak ki. Ezért politikai és felsőoktatáspolitikai szemponthói is elengedhetetlen annak pontos és korrekt szabályozása: minek alapján, kik és hogyan döntenek a jelentkezők sorsáról. A felvételi rendszer léte, s maga a felvételi eljárás is sok ellentmondással terhelt, sok társadalmi feszültség forrása, melyek a társadalmi viszonyok, s nem utolsó sorban: az oktatási rendszer elemeinek, a képzés jellegének és színvonalának változásával maguk is változnak, s egyben újratermelődnek. Az ellentmondások lehetséges mértékű kiküszöbölése, a feszültségek csökkentése érdekében az esztendők folyamán számos alkalommal módosultak a felvételivel kapcsolatos rendelkezések, a felvételi rendszer elemei /a beszámítható tárgyak köre és száma, a "hozott pontok" számítása stb./, legutoljára pár évvel ezelőtt. Erre is figyelemmel az oktatásról szóló 1985. évi I. törvény /a továbbiakban: Otv./ azt az álláspontot tükrözi, hogy a felvételi rendszer lényegi megváltoztatása jelenleg nem Indokolt; a korábbiaktól gyökeresen eltérő, új felvételi rendszer kiépítésének nemcsak jogszabályi előfeltételei hiányoznak, de gazdasági-társadalmi lehetőségei sem adottak. A fejlődés útja tehát a jelenlegi rendszer, elsősorban az eljárási rend demokratikus továbbfejlesztés e lehet, az előrelépést lehetővé tevő új elemek beépítésének segítségével. Ugyanakkor nem lehet lemondani újszerű megoldások kereséséről, erre maga az Otv. is biztat: a felvételi rendszerben is helye lehet egyedi megoldások alkalmazásának, kísérletek folytatásának /Otv. 24.§ b/pont/. Mindezek figyelembevételével a felvételi eljárás új szabályozását az alábbi tényezők indokolják: