Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1985-1986

1986. január 13. (493-889) - 1. A felsőoktatásra vonatkozó új jogszabályok koncepcióinak véleményezése

868 MŰVELŐDÉSI KÖZLÖNY 20. szám szakoktatási intézménybe való felvétel esetén szak­mai alkalmassági vizsgához is kötheti. 88. § Szakmunkásképző iskolába és speciális szakiskolába való felvételhez — ha a tanuló gya­korlati oktatására szövetkezetnél vagy magánmun­káltatónál kerül sor — az említettek javaslata is szükséges. 89. § A középfokú iskolába való felvételről el­ső fokon az iskola igazgatója, másodfokon a tanács által fenntartott iskolák esetében az iskola helyi irányítását ellátó tanácsi szakigazgatási szerv, nem tanácsi iskola esetében pedig a fenntartó dönt. A tanulók jogai 90. § (1) A középfokú iskolai tanuló joga — a 33. § (1) bekezdésében foglaltakon túl —, hogy a) véleményt mondjon, javaslatot tegyen és kez­deményezzen az iskola életével kapcsolatos kér­désekben, s ezekre érdemi választ kapjon, b) szervezett formában véleményt nyilvánítson az őt nevelő-oktató pedagógusok munkájáról, c) képviselői útján részt vegyen az érdekeit érin­tő döntések meghozatalában és a nevelési-oktatási intézmény tevékenyeségeinek irányításában, d) kezdeményezze szakkörök, önképzőkörök, diákkörök, sportkörök létrehozását, e) részt vegyen politikai és társadalmi szerveze­tek munkájában s ezekben tisztséget töltsön be, f) jogszabályban meghatározott feltételekkel tagja legyen iskolán kívüli szakmai, kulturális, sport- és más egyesületeknek, köröknek és klu­boknak, részt vegyen ilyenek alapításában s ezek­ben tisztséget viseljen, g) tanulmányi szerződést kössön. (2) A középfokú iskola tanulója — jogszabály rendelkezései szerint, meghatározott feltételekkel •— más típusú középfokú iskolában folytathatja tanulmányait. 91. § A szakmunkásképző iskolában és szakis­kolában végzettek külön jogszabály rendelkezései szerint középiskolában folytathatják tanulmányai­kat Juttatások, kedvezmények 92. § A középfokú iskolák nappali tagozatá­nak tanulóit a 33. § (1) bekezdésében foglaltakon túlmenően — külön jogszabályokban megállapí­tott feltételekkel — juttatások, kedvezmények il­letik meg. A pedagógusok 93. § Jogszabály az egyes középfokú iskolai pe­dagógus-munkakörök betöltésére vonatkozóan — a 40. § (1) bekezdésében foglaltakon kívül — to­vábbi követelményeket állapíthat meg. V. fejezet A felsőfokú iskolai nevelés-oktatás A felsőoktatás célja és feladatai 94. § (1) A felsőoktatás alapvető célja a társa­dalom, a gazdaság, a tudomány és a művészetek fejlesztésében alkotó szerepet betöltő, magas szin­tű ismeretekkel rendelkező, tudományos világ­nézetű, szocialista értelmiségi szakemberek neve­lése, képzése és továbbképzése. (2) A szocialista értelmiségi szakemberképzés céljainak megvalósítása érdekében a felsőoktatás — a középiskola által adott általános műveltség alapján — elméletileg megalapozott, korszerű, át­fogó és kellő áttekintést nyújtó szaktudás, vala­mint műveltség megszerzését, s a hivatás gyakor­lásához, a szakmai és a társadalmi közéletben való cselekvő részvételhez szükséges képességek és készségek kifejlesztését biztosítja. (3) A felsőoktatási intézmények a nemzeti és az egyetemes kultúrát közvetítő közművelődési tevé­kenységgel, továbbá a hallgatók testi nevelésével is segítik a szocialista értelmiség képzését. 95. § A hallgatók öntevéknységére, önállósá­gára építő, az állandó önképzésre és továbbképzés­re ösztönző felsőfokú szakemberképzés a hallgatók és az oktatók együttműködésével valósul meg. 96. § (1) A felsőoktatási intézmények a kutató­hálózat részeként, az oktatómunkával egységben — alap- és alkalmazott kutatások végzésével, is­kolateremtő személyiségek, valamint jelentős tu­dományos iskolák támogatásával — részt vesznek a társadalom és a gazdaság előtt álló feladatok megoldásában. (2) Az^ egyetemek részt vesznek a tudományos utánpótlás nevelésében, szervezett képzésében és továbbképzésében. (3) A felsőoktatási intézmények fejlesztő, szol­gáltató és egyéb tevékenységet is végeznek. A felsőoktatási intézmények együttműködése 97. § (1) A felsőoktatási intézmények feladatai­kat más felsőoktatási intézményekkel, továbbá ku­tató, fejlesztő, tervező és egyéb intézményekkel, valamint gazdálkodó szervezetekkel együttműköd­ve valósítják meg. (2) A felsőoktatási intézmények területi együtt­működésének és fejlesztésének összefogására — különösen az oktatási, tudományos, kulturális, anyagi és szociális erőforrások közös hasznosítá­sának elősegítésére — regionális tanácsok alakít­hatók. A felsőoktatás szintjei 98. § (1) A felsőoktatás — az oktatott tantár­gyak és a művelt tudományterületek jellegének, valamint a képzési céloknak megfelelően — egye-

Next

/
Thumbnails
Contents