Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1985-1986

1985. szeptember 23. (113-182) - 1. Beszámoló az Egyetem 1984/85. tanévi munkájáról és előterjesztés az 1985/86. tanévi munkatervre - 2. Javaslat az Egyetemi Tanács szavazati jogú külső tagjaira; javaslat az egyetemi tanácsi bizottságok elnökeire - 3. Könyvtárigazgatói állásra beérkezett pályázatok elbírálása - 4. Különfélék

3 sággal, illetve a KISz Egyetemi Bizottságával tartott együttes ülésének adatait is. A Rektori Tanács tanévi ülés-sorozatát a KISz EB-vel tar­tott együttes üléssel kezdte, hogy az 1981. évi Ifjúsági Par­lament határozatai végrehajtásának áttekintésével és a szük­séges szervezési és egyéb intézkedésekkel előkészítsék az 1984. évi Ifjúsági Parlamentet. A KISz EB-vel februárban tartott má­sodik együttes ülés napirendjét a BME állami vezetése és KISz szervezete együttműködési megállapodásának felülvizsgálata, továbbá az oktatók hallgatói véleményezésének tapasztalatairól, valamint a hallgatók mezőgazdasági munkájáról szóló tájékozta­tó képezte. Az SzB-vel tartott együttes ülésen a minden tanévben na­pirendre kerülő bér- és jutalomgazdálkodási beszámoló, illet­ve a keretek elosztása mellett megtárgyalták az Egyetem munka­erőgazdálkodási, bér- és jövedelempolitikai elveire, valamint a bér- és jutalomgazdálkodás korszerűsítésére vonatkozó javas­latot. A javaslatot, amely egyebek mellett magában foglalta a bértömeggazdálkodásra való áttérést és a decentralizált lét­szám-, bér- és jutalomgazdálkodás 1985. januárjávaló való beve­zetését, az együttes ülés elfogadta. Az ülésen hozott határozat­nak megfelelően a gazdasági és műszaki főigazgató utmutatót adott ki a decentralizált létszám-, bér- és jutalomgazdálkodás végrehajtására. A következő tanévben el kell késziteni az Egye­tem uj jutalmazási szabályzatát is. Az Egyetemi Tanács bizottságai az eléjük utalt témák meg­vitatásával, az esetenként szükséges konzultációk lefolytatásá­val, az előterjesztések előzetes véleményezésével komoly segít­séget nyújtottak a Tanácsnak. Azokat a testületi, illetve rektori határozatokat, amelyek­nek teljesitési határideje a beszámoló elkészítési időszakáig lejárt, a kijelölt felelősök általában időben végrehajtották. Az egyetemi, illetve a rektori tanácsüléseken tárgyalt témák jelentős részével előzetesen a kari testületeknek is fog-

Next

/
Thumbnails
Contents