Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1984-1985
1984. november 28. (167-207) - 1. Az oktatási törvény-tervezet véleményezése - 2. Javaslat egyetemi tanári és docensi pályázat kiírására
- 6 korábbi miniszteri anyagokból azt az elképzelést, hogy az Egyetemi Tanács jogkörének a lényegbevágó része kerülne át a szakértői testületekhez, amelynek összetétele fele-fele arányban külső szakemberekből és oktatókból állana. Az a szilárd álláspontunk, hogy az egyetem ügyeiben az Egyetemi Tanács legyen az illetékes testület, fenntartva azt az eddig is folytatott gyakorlatot, hogy a tanácsokba szavazati joggal meg kell hivni külső szakembereket is. A Budapesti Műszaki Egyetem Tanácsában és kari tanácsaiban az ilyen szakemberek száma ma is meghaladja a 30 főt. A tervezetben több helyen szó van arról, hogy az adott kérdésekről külön jogszabály rendelkezik. Feltétlenül szükséges, hogy az intézmények lehetőséget kapjanak a kibocsátásra kerülő ilyen miniszteri rendeletek, utasitások előzetes véleményezésére is. Az Egyetem Tanácsa - egyetértésben az egyetemi közvéleménynyel - szilárdan megvan győződve arról, hogy az egyetemek vezetésének egyetlen lehetséges bázisa napjainkban a demokratikus testületi forma. E tekintetben magunkénak valljuk Dr.Köpeczi Béla miniszter elvtársnak az országgyűlés tavaszi ülésszakán elhangzott beszámolójának következő állásfoglalását: "Fejlesztenünk kell a felsőoktatáson belül a demokratikus testületi formákat és mechanizmusokat, s ezek keretén belül biztositani kell, hogy az oktatók és hallgatók széleskörűen és kompetens módon nyilváníthassák véleményüket és érvényesíthessék érdekeiket. Növelni akarjuk az intézmények önállóságát és megszüntetni ennek bürokratikus akadályait." Az Egyetemi Tanács ugy véli, hogy a törvénynek a miniszter eme szavait feltétlenül tükröznie kell. Budapest, 1984. november 23. Az előterjesztést összeállították : Dr.Polinszky Károly, Dr.Vágó István, Dr.Halász Ottó, Dr.Fodor Lajos, Pálfai Pál