Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1983-1984

1984. március 12. (581-863 - 1. Javaslat vezetői megbízásokra - 2. Egyetemi tanári és docensi pályázatok elbírálása - 3. A posztgraduális képzés fejlesztésére hozott határozatok végrehajtásának helyzete - 4. A reaktortechnikai szakmérnöki szak oktatási célkitűzései és tanterve

- 9 ­Az Intézet által kiadott jegyzetek száma az elmúlt két évben - a megelőző időszakhoz képest - jelentősen növe­kedett. Mindez párhuzamosan törtónt a színvonal emelésé­re tett intézkedésekkel ós a terjedelmek korlátozásával. A nyomdai költségek és ezzel együtt a jegyzetek árának növekedése azonban már az elmúlt évben komoly értékesí­tési nehézségeket, okozott. Itt kell meg jegyezni, hogy a szakmérnöki tananyagok kiadásának rendje az erre vonatko­zó Egyetemi Tanács-i határozatot követően fokozatosan ki­alakult. Gondot jelent ugyanakkor, hogy egyes karok a ki­adási terveket nem minden esetben egyeztetik az Intézettel. Az Intézet az egyetem 200 éves évfordulójának megünneplé­sére központi mérnöktovábbképző előadás-sorozatot kezde­ményezett. Ennek sikere alapján a folyó tanévben a karok­kal ós a KOE-val közös rendezésben kerül sor egy-egy - az eddigiek szerint - nagy érdeklődéssel kísért előadásra. A következő tanévben e sorozatot a külföldi partner egye­temek kiemelkedő szakembereinek közreműködésével kívánjuk folytatni. Az intézeti kezdeményezés és az Egyetemi Tanács egyetér­tése alapján 1984-ben sor kerül az első Budapesti Műszaki Nyári Egyetem lebonyolítására. A nyári egyetemre tervek szerint éves rendszerességgel lcerül sor, fő témája: Élet és technika. Az 1984. évi nyitó rendezvényen "termálvi­zek balneológia!, mezőgazdasági ós idegenforgalmi hasz­nosításának műszaki feladatai, megoldásai ós tapasztala­tai" tárgykörében hangzanak el előadások. A szervezésben mint a Minisztertanács által lei jelölt szerv, a TIT is köz­reműködik. Azonban a lebonyolítás jellegének újszerűségé­nél fogva, az Intézet igen nagy feladat előtt áll. Segítő közreműködést elsősorban a témában érintett karok /Épito-

Next

/
Thumbnails
Contents