Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1983-1984
1983. október 10. (79-156) - 1. A Művelődési Minisztériumnak a felsőoktatás fejlesztéséről készített javaslata
- 17 'Hasonlóan ellentmondásos az is, hogy az anyag elején kifejezésre kerül, hogy a felsőoktatás (még csak nem is az egyetem!) feladata a tudományos káderképzés. A VII. fejezetben pedig csak az egyetemi doktorinak a kandidátusi minősítéshez való "közelítéséről" van szó. A javaslatban felsorolt kutatási szervezeti formált nem egyeznek meg a jelenleg hatályos rendelkezésekben szereplőkkel (pl. a '"tanszék" mint kutatási egység hiányzik). Ha pedig uj rendeletet kivon a javaslat előkészíteni, sokoldalúbban kellene közelíteni a formáltat pl, a gazdasági munkaközösségekre és egyéb társulásokra is ki kellene térnie. Ugy látja a kar, hogy a tudományos kutatás akadályai elsősorban nem szervezeti jellegűek. A struktura nem gátja a haladásnak, a szervezeti változtatástól nem lehet soltatwárni. Az alapkutatás végzése az egyetemek régen óhajtott feladatai közé tartozik. Köztudomásu azonban, hogy ezek a legköltségesebbek és a legnagyobb szellemi ráfordítást igénylik. Nem látjuk annak reális lehetőségét a közeljövőben, hogy ilyen tipusu feladatokat anyagi okok miatt #elvá11aIhassunk. Ugyanakkor a realitások határai között mozgó alkalmazott kutatásokról, elsősorban az ipar részére végzett kutató fejlesztő tevékenységről nagyon kevés szó esik. A műszaki cgetemelc vonatkozásában a '+0. oldal közepén javasolt - tudományos minősítésbe való oktatói bevonás - óvelc óta követett gyakorlat. Tudományos kutatók és ipari szakemberek bekapcsolódnak a minősítési munkába bírálókként, és bizottsági munkát illető megbízásokat is kapnak. A legkiválóbb egyetemi oktatók pedig részt vesznek a kandidátusi minősítések elbírálásában. Nem látszik szükségesnek további lépéseket tenni a tudományos minősítés eddigi gyakorlatában. A tudományos kutatási helyzet megváltoztatása, a javaslatban kitűzött cél elérése, nem elsősorban az egyetemek hozzáállásán és erőfeszítésén múlik, hanem olyan főhatósági intézkedéseket igényel, amely túlmegy a javaslatban leírtakon, és amelyhez véleményünk szerint ma nincsenek meg a szükséges anyagi foltételek.