Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1982-1983

1982. október 25. (276-396) - Az Egyetemi Tanács és a Szakszervezeti Bizottság együttes ülése - 1. Az állami megbízásokra és a szerződéses munkákra vonatkozó Belső Utasítás tervezete

- 5 .­fenntartani. Ezek a szabályozások olyanok, hogy megítélésünk szerint nem szabod azokat merev törvényekként értelmezni. Tartalmaz a Belső UtaaJtóe néhány vitatott pontot,* igxy például a kötelezőnek végzend ő minimális nyereség kérdését, Mi ugy Ítéljük meg, hogy mindazon pontjai a Belső Utasításnak, amelyek a pénzügyminisztériumi , vagy művelődési minisztériumi rendeletekkel nincsenek ellentmondásban, a későbbiek folyamán módosíthatók. Nem lehet olyan egységes véleményt nyilvánítani, hogy mi az abszolút jó, Ezértjavasolom, hogy várjunk egy próba* évet. Nagyobb baj nem származhat, hiszen nincsenek kristálytiszta levonható követelések, és mint ahogyan a jutalom-korlátokra vo­natkozó rektori körlevél is lerögzíti; a visszavonásig, vagy a módosításig érvényes, Dr, P o 1 i n sz k y Károly rektori évekig érvényesi Dr, S soa b ó Imre rektorhelyettes t Nem végleges dokumentum. Tehát: térjünk vissza egyév múlva, vizsgáljuk meg, hogy helyesen döntöttifak-e, Még egy dolgot szeretnék megjegyezni. Nagyon sok olyan észrevételt kaptunk a Belső Utasítással kapcsolatban, hogy bizonyos mérle­gelésekhez, amelyeknek a szerződéees munkák értékelését kell szol­gálnia, kcvé<» támpontot ad a Belső Utasítás, Itt elsősorban a munkák katcmgórizálási rendjéről van szó. Az egyetem vezetésének az az álláspontja, hogy a szenűdésea munkák irányítása, ellenőrzé­se, vagy értékelése a tanszékvezetők, az intézeti Igazgatók, a dékánok és a rektorhelyettesek, illetve a rektor feladata. Az ő munkájukat segítik a kari véleményező bízottságok, illetve a központi véleményező bizottság. Nem lehet olyan felsorolást készíteni, amely egy táblázatos rendszer kitöltése után minősíti a szerződáes munkákat. Különösen azért nem lehet, mert lehetne ugyan kritériumokat felállítani a tudományos igényesség szempont­jából, vagy bizonyos egyetemi szempontok kielégitééét tekintve, de éppen gazdaságpolitikánkesk sarkalatos köve, és az egész utasi­| ] \

Next

/
Thumbnails
Contents