Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1982-1983
1983. július 7. (1461-1654) - 1. A gazdasági és műszaki főigazgatói állásra benyújtott pályázatok véleményezése - 2. Jelentés az egyetemfejlesztés 1974. évi PB-ET koncepciójának megvalósulásáról, és javaslatok a távlati fejlesztési koncepció irányelveire - 3. Az 1983/84. tanév munkatervének előkészítése - 4. A „Műszaki-fizika” interdiszciplináris témakör beillesztése a posztgraduális képzésbe - 5. Javaslat kísérleti képzési csoport indítására a Gépészmérnöki Karon - 6. Üzemmérnöki oklevél megszerzésének lehetőségei a Közlekedésmérnöki Kar Járműgépész szakán tanulmányaikat abbahagyó hallgatók számára
- 15 csaknem évről beszélünk, ugy érzem, hogy erre is utalni kellene. Természetesen ezeket a gondolatokat Írásban is megfogalmazom. Dr. Halász Ottó: Nagyon egyetértek azzal, hogy az egyetem vezetésének akáimas időpontban ki kell rukkolnia valamilyen irásos anyaggal, - még akkor is, ha ez nem tekinthető végleges koncepciónak. Ki kell rukkolnia, mert az egyetem oktatói ezt nagyon várják. Az irányelvek megjelenése óta két év telt el, és ha az akkor még mozgásban lévő energiát nem fékezték volna, akkor lényegesen nagyobb eredményeket értünk volna el. Ez az anyag olyan gazdag, hogy ha ezt fejlesztési elképzelésnek tekintjük, akkor ebben benne van az egész egyetem, és benne vannak egyenletesen a kisebb és a nagyobb feladatok. Nem tudom, hogy ez nem vezet-e olyan irányba, hogy a reflexiók túlságosan szétszóródnak, és nem a leglényegesebb kérdésekre koncentrálódnak.Célszerű volna a vitát ugy irányitani, hogy a leglényegesebb kérdések kerüljenek előtérbe. A 10. oldalon felveti a javaslat, majd a 37. oldalon részletesen kifejti és összegezi, hogy a felsőoktatás szervezetében bekövetkezett változásoknak a mi képzéseinkben is alapvető változásokat kell létrehoznia. Nagyon érdekes kérdést lehet felvetni a tömegoktatás és az elit-képzés felé való fordulással. Ebben a tekintetben teljesen ellentétes véleményen vagyok pl. a főiskolák és az egyetemek szerepét illetően. A tömeg-képzés és az elit-képzés olyan, hogy a koncepciónkat alaposan befolyásolja. Ugy érzem, hogy ebben a tekintetben a gyarolati tapasztalatok alapján lehet majd határozni. Mind^az, ami az anyagban szerepel, nagyon jó. A biráló megjegyzések is nagyon találóak. A 37. oldalon kezdődő, és a jövőre vonatkozó feladatok meghatározásának tömörsége nem biztositék arra, hogy ezek a kérdések valóban kiemelkednek a ^fontosság tekintetében. A kádermunkával kapcsolatban ugy érzem, hogy a Politikai Bizottság határozata és az előttünk lévő anyag között valamilyen differencia van a levont következtetések vonatkozásában. Átolvastam az anyagot, és ugy látom, hogy a Politikai Bizottság határozatában nagyon éles