Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1981-1982

1981. december 7. (379-392) - Az Egyetemi Tanács és a Pártbizottság együttes ülése - 1. A felsőoktatás fejlesztéséről szóló 2015/1981. /VI.19./ számú minisztertanácsi határozat végrehajtásának intézkedési terve

- 10 ­IV Egyetemünk intézkedési tervét az Egyetemi Tanács és az egyetemi Pártbizottság 1981. december 7-i együttes ülése elé kell terjeszteni jóváhagyásra. E fejezetben röviden összefog­laljuk a terv előkészítésének, valamint végrehajtásának és el­lenőrzésének módszereit. 1/ Az Egyetemi Tanács és a kari tanácsok munkatervei a tanév elején elkészültek, ezek bizonyos mértékben, tartalmazzák már a Politikai Bizottság és a Minisztertanács idevonatko­zó határozatának végrehajtására teendő intézkedéseket is. A feladatok egy részének megvalósítása már korábban elkez­dődött, más részének a kidolgozása egyetemi szinten irányí­tott munkabizottságok létrehozását, illetve karonkénti tes­tületi állásfoglalások kialakítását igényli. A terv elkészítésénél felhasználtuk a kari tanácsok kibőví­tett elnökségi üléseinek állásfoglalásait, valamint kikértük az egyetemi párt V.B., az egyetemi Szakszervezeti Bizottság, a KISZ Egyetemi Bizottsága és kikérjük az egyetemi hallga­tói és oktatói-dolgozói Ifjúsági Parlament véleményét. A BME 3 éves intézkedési terve az egész egyetemre általáno­sítható fejlesztési feladatokat, valamint a végrehajtás alap­vető módszereit tartalmazza. A tervben feltüntetett határidő­ket az MM 17:800/1961. V. számú utasítása irta elő. A felada­tokat konkrét, helyi sajátosságokat is mérlegelő megfogalmazó sára a kari intézkedési tervekben kerül sor. Ezek kidolgozá­sát meg kell kezdeni és az 1982. februárjában tartandó kari tanácsülések elé kell terjeszteni. Az elfogadott kari terve­ket a rektornak meg kell küldeni. A kari intézkedési tervek az egyetemi intézkedési terv mellékletét fogják képezni.

Next

/
Thumbnails
Contents