Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1981-1982
1982. május 31. (899-1102) - 1. Javaslat vezetői megbízásokra - 2. Beszámoló a szerződéses munkák forgalmáról és értékeléséről - 3. Jelentés a BME 1981. évi gazdálkodásáról - 4. Javaslat arany-, gyémánt-és vasdiploma adományozására - 5. Javaslat doktori szigorlat kandidátusi szakmai vizsgaként történő elfogadására - 6. Javaslat a BME Doktori Szabályzatának, illetve a Szabályzat végrehajtási utasításának módosítására - 1982. június 8. - 1. G. I. Marcsuk tiszteletbeli doktorrá avatása - 1982. június 28. - 1. Tiszteletbeli doktori cím adományozása a 200. évforduló alkalmából
- 10 de már 1945 tavaszán a Földművelésügyi Minisztérium az említett nyíregyházi Hivatal felülvizsgálatával bizta meg, majd a gyulai Hivatal vezetője lett. Ö szervezte meg az. ottani Vízgazdálkodási Körzetet. Ismételt átszervezésele után végül a gyulai Vízügyi Igazgatóságnál volt folyamszabályozási csoportvezető. 195ó-ban a miskolci Vizügyi Igazgatóság műszaki osztályvezetője lett, 1957-ben pedig az Országos Vizügyi Hivatalhoz helyezték át, ahol a Folyamszabályozási Osztályon működött mint főelőadó, főmérnök, majd mü4 ^ szaki szaktanácsadó. Értékes szakirodalmi munkásságot fejtett ki. 1973-ban vonult nyugállományba. Azóta rendszeresen végez társadalmi munkát az OVII-ban. Dicsérő Elismeréseken kivül összesen három alkalommal részesült Árvízvédelemért kitüntetésben. Elnyerte a Kiváló Dolgozó elmet, kétszer pedig A Vízgazdálkodás Kiváló Dolgozója lett. Kitüntették a Munka Érdeméremmel, majd a Munka Érdemrend bronz és kéüőb arany fokozatával is. Az Országos Vizügyi Hivatal dicsérő nyilatkozatban java -Íja a kért aranydiploma megadását. T — 10. Varga B él a /7100 Szekszárd, Csokonai u. 17./ Született Debrecenben 1904-ben. Mérnöki oklevelének s: ma.: 11 Ó04, kelte: 1932. október 3. 1933-ban egy ármentesitő társulat alkalmazta, 1934-ben pedig egy szekszárdi ópitósi vállalkozó építésvezetője lett. A következe évben a szekszárdi Államépitészeti Hivatalhoz került. Magánmérnöki tervezéseket is végzett. 1942-ben erdélyi utópitési munkákhoz rendelték ki. A következő évben áthelyezték ugyan a zilahi Allamépitó szeti Hivatalhoz, de már 1944-ben visszatérhetett Szeleszárdra. A világháború véglcifejlóse alatt a szekszárdi Hivatalt ideiglenese beolvasztották a szombathelyibe. A felszabadulás után tért vissza szekszárdi hivatalhoz. 1950-ben a szekszárdi Útfenntartó Vállalat tervosztály-vezetője lett. A Vállalat megszűnése után a Közé dunáu tuli Vizügyi Igazgatóság mérnöke, majd szekszárdi szakaszra. :i sé : vezetője volt. Az 1965-ben bekövetkezett nyugdíjazása után ró, lcahelyón, majd három más szervnél is végzett mérnöki munkákat.