Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1979-1980
1980. június 16. (1461-1617) - Az Egyetemi Tanács és a Párt Végrehajtó Bizottságának együttes ülése - Az Egyetemi Tanács ülése - 1. Javaslat a Vegyészmérnöki Kar nappali és esti tagozatos tantervére - 2. Javaslat vezetői megbízásokra
-47egyes képzési ágak szintjeire, belső szerkezetére, nagyságrendjére vonatkozóan, s hasznosítani kell a felsőoktatással és a felsőoktatási oktató-nevelőmunka módszertanával kapcsolatos kutatások eredményeit. A felsőoktatás távlati fejlesztési koncepciójának kimunkálásával párhuzamosan ki kell bontakoztatni a felsőoktatás tervezésének módszereire vonatkozó kutatásokat. Az oktatástervezési kutatások egyik feladatává kell tenni, hogy vizsgálat alá vegyék felsőfokú képzésünk nemzetközi összehasonlításban mutatkozó viszonylagos mennyiségi elmaradásának kérdését, az elmaradás összetevőit, várható következmenyeit, és megfelelő javaslatokat dolgozzanak ki ebben a vonatkozásban is. II. A felsőoktatás hellgatólétszámának meghatározása során továbbra is a várható munkaerő-szükségletből kell kiindulni. Figyelembe kell egyúttal venni, hogy a felsőoktatás jellegénél fogva több évtizedes távlatokra, részleteikben előre nem látható feladatokra neveli a szakembereket, s a szorosan vett szakképzésen túlmenően az ország értelmiségi utánpótlásáért is felelős. A felsőoktatásban végzettek elhelyezkedése során a társadalmi érdekek mellett a jogos egyéni érdekek figyelembe vételét is biztosítani kell. Tovább kell fejleszteni a felvételi és az elhelyezési eljárások tervszerűségét, nyíltságát és demokratizmusát. A fenti célkitűzések érdekében: a/ A távlati iskolastruktúra kialakítása, de már addig is, a középfokú oktatási rendszer folyamatos fejlesztése során arra kell törekedni, hogy a felsőoktatás tényleges meritési bázisa szélesedjék, csökkenjen a középfokú oktatásnak a közvetlen munkaerőszükséglethez igazodó, tul merev funkcionális tagolódása, és a felsőoktatás meritési bázisán belül a fizikai dolgozó családok gyermekeinek aránya növekedjen. m