Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1979-1980

1980. június 16. (1461-1617) - Az Egyetemi Tanács és a Párt Végrehajtó Bizottságának együttes ülése - Az Egyetemi Tanács ülése - 1. Javaslat a Vegyészmérnöki Kar nappali és esti tagozatos tantervére - 2. Javaslat vezetői megbízásokra

-21sonlitásban kiugróan alacsony /ennek a látszólag kedvező "hatékonyságig mutatónak természetesen pozitiv összetevői is lehetnének, ha megfelelő követelményszinttel párosulna/. Ugyanakkor a kiemelkedő teljesítményt nem követik tartós, tényleges előnyök; a tanulmányi idő egyéni teljesítményen alapuló rövidítése ismeretlen. Az emiitett hiányosságok összefüggenek felsőoktatásunk módszertani elmaradottságával is. Az intézmények oktatástechnikai felszereltsége általában igen gyenge, helyenként egyes középfokú oktatási intézmények felszereltségétől is elmarad. Emellett a magas óraszám, a tanóra-, tankönyv- és jegyzet-centrikus oktatás azt sem teszi lehetővé, hogy oktatónak és hallgatónak kellő ideje és energiája maradjon az egyéni foglalkozáshoz, vitához, ellenőrzéshez. Az oktatás tartalma, tantervei és szervezete tekintetében egyaránt alapvető problémája felsőoktatásunknak a különböző képzési szintek és tipusok egymáshoz való viszonya. Az elmúlt évtizedben számos szakképzési irányban kétfokozatú - főiskolai és egyetemi - szintű képzés alakult ki. A két különböző szint azonban csak néhány intézményben és csak néhány szakterületen /vegyészmérnökképzés, matematikus-programozó matematikus/ épült szerves, egymáshoz illeszkedő, komplex tanmenetté. Az azonos irányú egyetemi és főiskolai szintű képzés többnyire különálló intézményekben, két különböző intézménytípusban folyik, legtöbbször egymáshoz nem kapcsolódó tantervek alapján. A tudományegyetemek bölcsészettudományi és természettudományi karai és a tanárképző főiskolák pl. egyaránt szaktanárokat képeznek két különböző iskolatípus, a középiskola és az általános iskola felső tagozata számára. A kétfajta szaktanárképzés ilyen különválasztása mind a képzés anyagi és szellemi erőforrásainak hasznosítása, mind a jövő iskolájának tanárellátása szempontjából kérdéses. Problematikusnak tűnik a műszaki és mezőgazdasági főiskolák és a műszaki és agráregyetemek egymással való kapcsolata is. Az elmúlt évtizedek felsőoktatás-fejlesztésének jelentős eredménye volt, hogy a tervező, kutató-fejlesztő feladatokra és a hagyományos mérnöki feladatokra képzett mérnökök mellett megoldotta és biztosította a népgazdaság által igényelt felsőfokú végzettségű termelésirányítók képzését is. Sok jel utal azonban arra, hogy arányaikban, a képzés tényleges tartalmában ezeknek a céloknak a műszaki és agrárfőiskolák, valamint a műszaki és agráregyetemek jelenlegi szakképzési strukturái nem felelnek meg, s indokoltnak látszik a főiskolák és az egyetemek tanterveit és képzési cél-