Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1975-1976

1976. május 27. (859-1301) - Egyetemi Tanács és a Pártbizottság együttes ülése - Az Egyetemi Tanács ülése - 1. Személyi kérdések - 2. Javaslat az Egyetemi Tanácsba meghívandó külső tagokra - 3. Javaslat az Egyetemi Tanács bizottságainak vezetőire és tagjaira - 4. Javaslat arany-, gyémánt-és vasoklevél adományozására - 5. Javaslat a BME Emlékérme adományozására - 6. Javaslat a doktori szigorlatok szakmai kandidátusi vizsgaként való elfogadására

nek látszik egyszerre végrehajtani az egyetemi hatáskörbe tartozó* illetve miniszteri engedélyezést igényié módosítá­sokat* EZ annyival is inkább indokolt* mert ha valamilyen változtatást végre akarunk hajtani, arról a tonév kezdete olűtt jelent aen korábban keli tudomással bírnunk, tehát ilyen változtatást csak se 1977-73-ae tanévben vérezhetünk* ahhoz viszont elegendő idő áll rendelkezésünkre* Ebben a helyzetben nem volna célszerű kétszeresen szabálymódosítá­sokat kiadni* mert az egyrészt bonyolítaná a munkát* más­részt feleslegesen növelné az adminisztratív terheket* Amit még meg lehet fontolnls hory egyes karokon* egyes ozakokon, vagy egyes évfolyamokon néhány kísérletet ki lehet próbálni* öoen szabad kezünk vnn* tehát egy-egy szakkal* év« folyam al a lerkülönbözőbo dolgokat* vagyis ez óarabeosstáso­kat a legkülönoözőbo módon megváltoztathatjuk* Ilyen lépése­ket tehetünk* és az ilyen variánsok a jelenlegi Menüinínyi­és Vizsgaszabályzat mellett is lehetségesek voltak* Az utánpótlás nehézségeivel kapcsolatban legyen szabad srra utalnom* hary az egyetem káaerutdnpótléai terve olzo­nyos irányelveket szögezett le* hogy ez oktatói állomány ki­alakításánál* fejlesztésénél ezeket tartsuk be* Ezek között szerepel tételesen az* hogy arra keli törekedni* hogy az uj oktatói helyeknek közel a felét ipari gyakorlattal rendel­kező szenélyek&ei kell betölteni* és a 12* oldal elején lévő 6

Next

/
Thumbnails
Contents