Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1975-1976
1975. október 20. (88-222) - Az Egyetemi Tanács és a Párt Végrehajtó Bizottságának együttes ülése - Az Egyetemi Tanács ülése - 1. Személyi kérdések - 2. Különfélék
20 kialakítani* Ha mindkét fél ró őséről azok, akik az eddig felsorolt témákban társadalomtudományi kutatásokat folytatnak, gondolnának arra, hogy ennek mllyon természet tudományi, műszaki tudományi vonatkozásai lőhetnek, amikot üsszol apooolzlInak az egyetemen működő más tanszékek munkájával, vagy fordítva t érdemes lenne a témának társav almi vonatkozásait is megnézni, azt hiszem ebben tudnánk előre lépést tenni* Itt először csak '.ezdeményező munkára lenne szükség, de a gondolat olyan, amit érdemes pártolni* A határozati javaslatokkal kapcsolatban is lenne két megjegyzésem* A határozati javaolat 2*/ pontja a következőkéi pen széli "Az Egyetemi Tanács ős a Párt Végrehajtó Bizottsága megbízza a tudományos rektorhelyotteot***" és azután folytatódik* Azt hiszom, hogy a "Párt Végrehajtó Bizottsága megbízza" kifejezés nem helyes* A t árt Végrehajtó Bizottsága segíti, támogatja, ellenőrzi a munkát* Itt azonban állami feladatról van szó, ennélfogva a megbízást az Egyetemi Tanács, vagy a rektor adja* Nagyon fontos szerepe van a I árt Végrehajtó Bizottságnak, azonban az nem megbízásos természetű* A másik megjegyzésem a következőt a határozati javaslat 2*/ pontja értelmében az Egyetemi Ionáco és a árt Végrehajtó Bizottsága megbízza a tudományos rektorhelyet test és a korok dékánjait*** stb* Tekintettel orra, hogy a Központi Oktatási Egységek vonatkozásában is elég sok tudományos kutatás szerepel, ezért annak a területnek a felelőse itt is mint felelős kell, hogy szerepeljen*