Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1973-1974

1974. március 4. (769-962) - 1. Az Egyetem fejlesztési koncepciója - 2. Jelentés a nők helyzetéről hozott határozatok végrehajtásáról - 3. Különfélék - 1. Javaslat a Felsőoktatási Tanulmányi Érdeméremmel való kitüntetésre - 2. A Vegyészmérnöki Kar előterjesztése doktori disszertáció kandidátusi vizsgaként történő elfogadására

- 37 ­Felül kell vizsgálni az Egyetem igazgatásának rendszerét. Célszerűnek látszik az egységes gazdasági és műszaki igazga­tás mellett az uj követelmények alapján, kialakitani a köz­ponti igazgatás egységes rendszerét is. Az egyes szervek koor­dinált munkája csak igy biztositható. Fontos része ennek az ügyvitel gépesitése, olyan adatbank létrehozásával, amely a korszerű vezetés részére nélkülözhetetlen adatokat operativ módon szolgáltatja. 2.5. AZ EGYETEMI ÉLET DEMOKRATIZMUSA, A VEZETÉS RENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE 2.5.1. Testületi döntések - egyéni felelősség Az Egyetem szervezetére és működésére vonatkozó jogszabá­lyok és az ezek alapján megalkotott Szervezeti és Működési Szabályzatunk mind egyetemi, mind pedig kari szinten osztott vezetési rendszert ir elő, amelynek lényege, hogy az Egyetem, illetve a karok munkáját alapvetően befolyásoló döntéseket a Szabályzatban meghatározott esetekben, a kérdések megvitatása és többségi vélemény kialakitása révén, az illetékes testület hozza. Választott testületeinkben, tanácsainkban az Egyetem dolgozóinak minden rétege, a társadalmi szervezetek és a hall­gatók is képviselve vannak. A többségi állásfoglaláson alapuló testületi döntések, határozatok, az adott testület által képvi­selt egyetemi egység /kar, Egyetem/ valamennyi tagjára kötelező érvényűek. Az egyszemélyi vezető - de nemcsak ő - kezdeményezi a testületi döntéseket és felelős azok végrehajtásáért. Emellett a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott ügyekben egyszemélyi döntési jogkört gyakorol. A szocialista demokrácia kiteljesitésének szervezeti felté­telei az osztott vezetési rendszerben adottak, a demokratizmus tényleges megvalósulásáról azonban csak akkor beszélhetünk, ha vezetési rendszerünk módszereiben és tartalmában is képes a következő célokat szolgálni:

Next

/
Thumbnails
Contents