Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1973-1974

1974. március 4. (769-962) - 1. Az Egyetem fejlesztési koncepciója - 2. Jelentés a nők helyzetéről hozott határozatok végrehajtásáról - 3. Különfélék - 1. Javaslat a Felsőoktatási Tanulmányi Érdeméremmel való kitüntetésre - 2. A Vegyészmérnöki Kar előterjesztése doktori disszertáció kandidátusi vizsgaként történő elfogadására

3 határozat az oktatáspolitikai kérdésekről, amelyben megfcan fogalmazva, hogy az elkövetkező io évben átmeneti időszakról van szó, egy kísérleti korszakról, amelynek eredményeképpen esetleg az egész magyar oktatási rendszer teljes reformja, teljes átdolgozása következhet be. Ugy véltük, hogy szükséges erre a lo évi időszakra megfogalmazni az egyetem fejlesztésé­nek főbb tendenciáját, azzal együtt, hogy egy bizottságot fo­gunk kiküldeni, ha a Tanács ezt elfogadja - éa akkor javasla­tot is lehet tenni a bizottság összetételére, amelyet meg­kérünk, hogy azonnal kezdje meg a munkát, hogy annak alapján egy nagyobb kutatási munka is beindulhasson az egyetemen. Szükségesnek tartoffl €5®üye*ni azt is, hogy ez a terv - noha korlátozott időre, maximálisan 8-lo évre 82Ó1 - nem tartalmazza a preferenciák időrendiségét, a fejlesztés ütemét. Ugy érezzük, hogy ezt az 5 éves tervnek kell tartalmaznia. A kővetkező ötéves terv előkészítésének kérdésével még eb­ben a tanévben foglalkozni fogunk, és valószínű, hogy egy éven belül az ötéves terv el is fog készülni. Az elkészített anyagot megküldtük az egyetem Pártbizottságának. Az Egyetem Párt Végrehajtó Bizottsága, majd az Egyetem Pártbizottsága megvitatta az anyagot, állást foglalt éa elég részletes meg­jegyzéseket és javaslatokat tett, amelyeket próbáltunk az anyag végleges formájában érvényesíteni. Ugyanez történt az egyetemi bizottságoknál is. Megküldtük a Pártbizottság részéről megtárgyalt anyagot az egyetem három

Next

/
Thumbnails
Contents