Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1972-1973

1972. december 18. (409-570) - 1. Javaslat az 1973. februárban induló új szakmérnöki szakok tantervére - 2. Javaslat az Egyetem 1973. évi költségvetési, beruházási, felújítási és KK alapok tervére - 3. Egyetemi ösztöndíj politikai elvi kérdések

I - 11 ­engedjék meg, hogy néhány mondattal a további munkához segít­séget adjak. Azt hiszem, hogy az a probléma, amelyet Major professzor felvetett, olyan, hogy azt nem volna helyes a mai üléBen megvitatni. A Tanács 1gy határozott, hogy három bizott­ságot állit fel, és az volt az álláspontunk, hogy a bizottsági munka szükséges ahhoz, hogy az Egyetemi Tanáos eredményesebben tudja a munkáját ellátni, éa jobban tudjon eligazodni az eléje kerülő anyagokban. A Tanáos, valamint a bizottságok munkáját értékelni fogjuk akkor, amikor majd - ágy gondolom, hogy a jövő év márciusában - a munkatervünk szerint a Szervezeti és Működési Szabályzat módosítását fogjuk tárgyalni. Akkor meg fogjuk tárgyalni, vajon célszerü-e ezt a formát folytatni,vagy nem.Javasolom, hogy a mai ülésen ezt ne tárgyaljuk. Ugyanakkor sajnálattal kell megállapítani, hogy va­lóban nem lehet eredményes a Bizottság munkája, mert azon az ülésen 12 tagból osak 5-en jelentek meg. Érdemes lenne megál­lapítani, - és erre fel is kérem a Bizottság titkárát - hogy a Bizottság tagjai közül kik nem járnak el az ülésekre. Ez nem kötelezettség, de ha vállalták, akkor tegyenek eleget a megbí­zatásnak; ha nem vállalják, akkor esetleg módosítjuk a tagságu­kat. Arra is felkérem a Bizottság titkárát, hogy a gazda­sági főigazgató elvtársat, vagy annak helyettesét hívják meg az ülésekre, mert a Bizottság nem tudja a munkáját eredménye­sen végezni, ha nem kapja meg a szükséges Információkat. Van is olyan döntésünk, hogy az egyetem vezetője, a rektorhelyette­sek, a főigazgató mindig rendelkezésre állnak abból a célból, @

Next

/
Thumbnails
Contents