Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1972-1973

1972. november 13. (275-408) - Az Egyetemi Tanács és a Pártbizottság együttes ülése - 1. Az oktatási rendszer pártfelülvizsgálatából adódó egyetemi feladatok

- 56 ­erre vonatkozóan, semmiféle utalás ninos. Azt hlszeia, széles oktatói tömeget nyugtatna meg az, ha valaki röviden vázolná az egyetem elképzeléseit. Több helyen szó van az alapképzés erősítéséről. Az egyetemi hallgatók körében merült fel az a gondolat, hogy na­gyon vigyázni kell, hogy az alapképzés erősítése mellett a szakma szeretetének kialakítása és megerősítése is kapjon sze­repet. Szólnom kell arról is, hogy az a hallgató, aki egy adott mérnöki szakra felajzott igényekkel lép az egyetemre, az a szakmai konkrétumairól semmit sem tud. Kétségtelen,hogy a hivatásnak és a szakma szeretetének a tantárgyakon keresztül történő sugalmazáaát és erősítését az oktatás elején kell megkezdeni. Ez a hallgatóság véleménye. Azzal egyetértek, hogy a tanulmányi fegyelmet erő­síteni kell az egyetemen, azonban ehhez az a megjegyzésem van, hogy három tényezője van a tanulmányi fegyelemnek: a hallgató­ság tanulmányi fegyelme, az oktatók, a tanszemélyzet tanulmá­nyi fegyelme és az oktatási rendszer tanulmányi fegyelme. Két­ségtelen, hogy mind a három tényező összetevője a tanulmányi fegyelemnek, és nem lehet a hallgatói fegyelem szigorításával fokozni a fegyelmet. Ezen a téren osak együttesen érhetünk el eredményt. üzóvá kell tennem a sportlétesítmények ügyét is. Er­ről már nagyon sokat beszéltünk. Ha az anyagban irunk róla, ak­kor ne legyen az a látszatja, mintha kacsalábon forgó testne­velési kombinátot Igényelnénk. Jíi a mai időkben is nagyon sok

Next

/
Thumbnails
Contents