Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1972-1973
1972. október 30. (110-274) - Nyilvános ülés - Zárt ülés - 1. Tájékoztató jelentés a BME IV. ötéves fejlesztési tervéről és végrehajtásának helyzetéről - 2. Javaslat egyetemi tanári és docensi pályázatok kiírására - 3. Különfélék - 1. Rektorhelyettesi megbízatás - 2. Tiszteletbeli doktorrá avatás - 3. A Tanács Tudományos Bizottsága elnökének megválasztása - 4. Tanszéki névváltoztatás - 5. Doktori szigorlatok szakmai kandidátusi vizsgaként történő elfogadása
w - 11 cserélnünk az összes fűtőtesteket, mert azok egészen vékony acéllemezből készültek és rozsdásodba után tönkrementek. Tönkrement a csatornahálózatunk is. Nagyon sok gondunk van jelenleg is, és állandósulnak a beruházások. Az épületek 1965-ben épiiltek. Ugyancsak sok baj van a nyílászáró szerkezetekkel is. Egyetértek azzal a felosztással, ami az előterjesztésben szerepel, és szeretném azt megerősíteni. Ugyanakkor azonban kérőm, hogy ass az 1 millió forint, ami elő van irányozva, ne csökkenjen. Van egy másik gond, mégpedig az, hogy nem látom az előterjesztésben a számitógépek kérdését. Van egy program, amit egyszer megtárgyaltunk, a számitógépek beállítására. Tudomásom szerint az, amit akkor elfogadtunk, érvényben van. A fejlesztésben azonban nem látom ezt szerepeltetni. Ismeretes, hogy nekünk a számitógépek használatát oktatnunk kell, és ez nagy nehézségekbe ütközik, ha nincsen számítógépünk. Ugy érzem az anyagból, hogy ez a program külön fut, és nincsen beléépitve ebbe az anyagba. Szeretném ezt a gondot felemlíteni azzal, hogy karunk részéről ez nyomasztó gond. Dr. Korányi Imre: Tisztelt Egyetemi Tanács! Nem az előterjesztéshez kívánok hozzászólni, hanem az Itt elhangzottakhoz. A legnagyobb meglepetéssel tapasztaltam,hogy a kutatási megrendelések volumene vitatható abból a szempontból, hogy nem éri el az előző évek szintjét. Ennek okait nem akarom elemezni, osupán annyit szeretnék mondani, hogy a nehézipari tárca részéről lehetőséget látunk arra, hogy 1973ban 30 százalékkal felemeljük a jelenlegi kutatási megbízások