Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1971-1972
1972. január 31. (503-612) - Egyetemi Tanács és a Pártbizottság együttes ülése - 1. A szocialista demokrácia érvényesülése, fejlesztésének feladatai az osztott vezetés rendszerében
- 32 szágos jelenség) hogy ma sokkal több a visszaigazolás, mint amikor hét érvel ezelőtt rektor voltam az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemen. A hatáskörünk sokkal kisebb volt, de sokkal kevesebbet kellett visszaigazolni, visszajelenteni, mint ma. Ma óriási mennyiségben kell visszajelenteni. Ha valamit vissza kell jelenteni, akkor szólnak a dékánoknak, a dékánok szólnak a dékánhelyetteseknek, a dékánhelyettesek szólnak a tanszékeknek, - és a tanszékeknek már ninos hova leadni az ügyet. Véleményem szerint ez országos jelenség, amire már többször felhívtuk az illetékesek figyelmét. Félreértés ne legyen: amiről beszélek, az inkább a Pénzügyminisztérium és a Munkaügyi Minisztérium munkaterületére tartozik, és véleményem szerint abból adódik, hogy az illetékes szervek nem hisznek abban, hogy a vállalatok és intézmények azzal az önállósággal, amelyet nekik adtak, valóban jól tudnak-e élni. Valószínűleg ezzel magyarázható a rendkívül sok visszaigazolás és visszajelentés. Ugy érzem, - és erről többször beszélgettünk - hogy a Művelődésügyi Minisztérium is a saját vonalán valamivel többet kérdez tőli^c, mint amennyi szükséges. A bürokráciának tehát ez a második jelensége. A harmadik jelenség az, hogy az utóbbi időben az egyetem vezetése is igen sok ügyben döntött, és a döntésekkel kapcsolatban különböző kérdéseket intézett a karokhoz és a tanszékekhez, - és innen ered a nagy mennyiségű papir-munka. Sok olyan ügyben, amiben döntés történik, nem kellene kérdéseket feltenni a karokhoz, és a karoknak nem kellene válaszolniok, hanem a saját vezetési tapasztalatok alapján kellene