Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1971-1972

1972. január 31. (503-612) - Egyetemi Tanács és a Pártbizottság együttes ülése - 1. A szocialista demokrácia érvényesülése, fejlesztésének feladatai az osztott vezetés rendszerében

- 25 ­megpróbálnánk ezt. Annyi oktatóról, nem oktatóról és hallga­tóról nem lehet szó, hogy azok reprezentálni tudják ennek a rétegnek a véleményét, illetőleg automatikusan találkozva a kollégákkal, ismertessék az ott hozott határozatokat, és ilyen módon élővé tegyék a demokratizmust. Ez teljesen irreális do­log, mert akior a tanácsok a jelenleginél is kevésbé Ütők4j»_ sek lennének. A jelenlegi létszám túldimenzionált és hátrál­tatja az érdemi munkát. tárgyává javasolom tenni. Ez nem egyetemi ügy, hanem felsőbb szerveink felé tegyünk előterjesztést, hogy a vonatkozó sza­bályzatnak ezt a bekezdését meg kellene fontolni, és sokkal inkább arra kellene koncentrálni, hogy a hallgatókat képvise­lő KISZ, a dolgozókat képviselő Szakszervezet, és általában a szervezetek gondoskodjanak arról, hogy az ott ülő képviselő ik - titkár, vagy megbizott - ne a saját véleményüket/el, vagy annak a testületnek a véleményét, amelynek ők a megbízottjai, hanem képviseljék azoknak a véleményét, akiket képviselniük kell. Az oktató szervezeteknek van erre bizalmi-hálózatuk, alapszervi hálózatuk, amely lehet, hogy nem működik tökélete­sen, de a szervezet megvan, ós könnyebben lehet a munkáját megjavítani, mint egy nem létező szervezetnek valamiféle mun­káját összehozni. Kérem, hogy az elmondottakat szíveskedjenek megfon­tolás tárgyává tenni. Thernesz Vilmos elnök: Megköszönöm Podor elvtárs hozzászólását. Az elmondottak alapján ezt nagyon is megfontolás mondj ák

Next

/
Thumbnails
Contents