Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1971-1972
1972. január 31. (503-612) - Egyetemi Tanács és a Pártbizottság együttes ülése - 1. A szocialista demokrácia érvényesülése, fejlesztésének feladatai az osztott vezetés rendszerében
11 fontos és lényeges, márcsak a "semmit rólunk nélkülünk" elv alapján sem. ad 2.5 - Az elmondottal teljes mértékben egyetértek, de persze esek azzal a megjegyzéssel, hogy a felsorolt követelmények még nincsenek százszázalékosan teljesítve. Végül még egyet* a követelményekhez hozzátenném azt, hogy az embereknek állandóan tapasztalniok kell &z igaz érdemek elismerését és megbecsülését, s a mulasztások elmarasztalását. Ezeket kívántam elmondani. Köszönöm a szíves türelmüket. Therne sz Vilmos elnök: Megköszönöm Kézdi professzor hozzászólását. Csatár Györgynó: Tisztelt Együttes Ülés! Ahhoz a kérdéshez szeretnék hozzászólni, amit egyik alapvető kérdésnek látok, hogy túlságosan áthelyeztük a döntéseket olyan felsőbb szintre, amelyen azok, akik kénytelenek dönteni, nem ismerik a dolgokat eléggé részletesen, és ezért állandóan leveleznek az alsóbb szintekkel, hogy a döntésekhez szükséges információkat megszerezhessék. Ez egyre elképesztőbb helyzetet teremt az egyetemen. Decemberben 26 levelet kaptunk felsőbb intézményeinktől, januárban 23-at. Ezekre természetesen válaszolni is kellett, ás ha osak kétoldalas választ számítunk is egy-egy hozzánk érkező levélre, akkor ie a válaszok szinte egy könyvnek megfelelő oldalszámot tennének kl. A levelek terjedelme is félelmetesen növekszik. fs